Laptop-Pro Tools teszt

Először nem igazán foglalkoztatott egy ilyen teszt, amiben csak és kizárólag két-három laptopot vetünk össze Pro Tools-os teljesítmény szempontból, de aztán meggondoltam magam. Hogy miért? Mert szerintem mára az egész ügy megkerülhetetlen. Zenészek tömegei használnak nap, mint nap hordozható gépeket akár a színpadon, akár otthon, akár utazás közben. És akár tetszik, akár nem, hangmérnökök tömegei használnak mobil gépeket munkához akár külső helyszíneken, akár utazás közben, akár otthon. Óriásit ugrott a technológia, hiszen gondoljunk csak bele, a mai laptopok már olyan feladatokat is képesek ellátni, amelyre pár évvel ezelőtt még egy asztali gép is alig volt képes. Így bármennyire is vallom, hogy NEM járt még le az asztali gépek kora, el kell ismerni, hogy a mobilitás hihetetlen sok előnyt ad, és most már teljesítményben sem kényszerít igazán fájdalmas korlátok közé. Sőt, nagyon sok esetben pont a mobilitás miatt nyerünk olyan dolgokat, amelyekről régen álmodni sem mertünk volna. Mert gondoljunk csak bele, hogy például egy zenész esetében micsoda előny, hogy ha hajnal egykor “megszállja” a múzsa, akkor nem kell eszeveszetten keresni egy komplett munkaállomást, hanem elég a laptopját bekapcsolni, és kb. egy percen belül már alkothat is. Vagy egy hangmérnök otthon pihenésképpen egy jó családi filmnézés után még alvás előtt be tudja fejezni az editing sessiont egy kis laptopról. Az előnyök gyakorlatilag végtelenek, éppen ezért próbáltam meg három hordozható gépen összehasonlítani, hogy ma vajon melyik mire képes.

Az alanyok

A teszthez egy régebbi és két újabb hordozható gépet választottam, olyanokat, amelyekhez kicsit több időre is hozzáférek, hogy ténylegesen lássam, melyik hogyan viseli a mindennapi gyűrődést. Fontos megjegyezni, hogy a tesztkörnyezet teljesen életszerű, minden gépen “napi élet” folyik, e-mail, web, filmnézés, stb. Egy izolált környezet – véleményem szerint – nem tükrözte volna a való világot. Egy fájdalmas pont van, hogy sajnálatos módon csak mac laptopokon készült a teszt, mert a cikk írása alatt nem fértem hozzá olyan wines típusokhoz, amelyek megfeleltek volna. De a három konfiguráció elég általános, így ebben az esetben is átfogó képet tud adni.

  • régi gép: Core2Duo 2.4GHz, 4GB rammal, snow leopard rendszerrel (pre-unibody) 7200rpm hdd
  • új gép 1: Intel i7 (sandybridge) 2.8GHz (dual-core) 4GB rammal, lion rendszerrel, 5400rpm hdd
  • új gép 2: Intel i5 (sandbridge) 2.4GHz (dual-core) 8GB rammal, lion rendszerrel, 5400rpm hdd

Minden gépen a legújabb Pro Tools 10-es futott, alap plugin csomaggal. Az oprendszerek át lettek nézve, karbantartás történt, hogy minél kevesebb mértékben szólhasson bele egy teleszemetelt rendszer az eredményekbe. Minden gépben normál meghajtó volt, sehol nem használtunk ssd-t. A meghajtók méretben eltértek, és egyedül a régi gépben volt 7200-as hdd.

A teszt

Első kör:

Először minden gépen egyszerű sessionökkel kezdtem, pár audio track, egy-két virtuális hangszer, és minden ajánlás ellenére beépített hdd-n. A beépített hdd használatát ilyen célokra továbbra sem javaslom, csak a teszt kedvéért csináltam így az elején. Itt nem volt túl nagy különbség a gépek közt, a két újabb, sandybridge-es gépen gyorsabban töltődött a Pro Tools, a pluginek valamivel gyorsabban jöttek be, de semmi eget rengető. Természetesen kényelmesebb volt dolgozni az újabb gépeken, hiszen gyorsabban reagáltak minden parancsra, de őszintén a Core2duos gép is abszolút jól teljesített.

Az egyszerű session így nézett ki a végén:

  1. 16 audio track
  2. 4 instrument track (1 boom, 1 vacuum, 2 expand)
  3. 3 audio group
  4. 24 plugin

Második kör:

Ebben a körben először a mellékelt test session-t (Audrye session – turn me on) használtam, most már rendesen, külső meghajtóról, firewire 800-as csatlakozással. Ez egy közepes méretű session, ami viszont rendesen leterheli a Core2duo-s gépet, a processzor terhelés 75-85% között mozog, néha egy-egy cpu errorral kiáll a session, de kompromisszumokkal azért használható a dolog. Na jó, ha valaki haladni is szeretne, akkor azért erős kompromisszumokkal, de mégis, nem lehetetlen megoldani, ami azért elég szép ahhoz képest, hogy ne felejtsük el, egy hordozható gépről beszélünk.

Az Audrye test session terhelése a gépeken:

Itt már érdekesek az eredmények. Egyrészt jól látszik, hogy az új gépek nem csak papíron, hanem a való életben is nagyon jól teljesítenek. Azt persze senki se felejtse el, hogy ezekben az esetekben azért a ventilátorok dolgoznak rendesen az összes gépben! Ami számomra inkább meglepő, hogy konkrétan egy százalék különbséget nem tapasztaltam az i7-i5 közti teljesítményben. Pedig többre számítottam, mert végigrágtam magam szinte az össze inteles doksin, nézegettem neten is teszteket, és valahogy csak egy-két olyan oldal volt, ahol őszintén bevallották, hogy bizony kevés olyan szituáció van, amikor az i7 megmutatja igazi előnyét. De azért nem adtam fel, irány a “mély víz”, dvd session következik.

A harmadik kör:

Az egyik kedvenc sessionöm, mert itt aztán minden kiderül. Rengeteg sáv, rengeteg plugin, rettentő mennyiségű automatizáció és dupla kimeneti routing. És ha mindez még nem lenne elég, a hab a tortán egy két és fél órás video track. Ezzel támadtam ebben a körben. A core2duo eredményeit már ismertem. A session szinte használhatatlan volt rajta, néha egy-két másodpercre megindult, de buffer errorok, röcsögések, akadozások, pörgő strandlabdák közepette ki kell mondani, a session használhatatlan volt a régi gépen.

Lássuk az új jövevényeket, azok vajon mit tudnak? Nos, itt már volt meglepetés. Annyit vártam, hogy a session működjön, ha van is egy pár dolog amiről le kell mondani, de nagyjából legalább használható legyen. És a meglepi: nem kell semmiről lemondani, a session tökéletesen használható mind az i7-es, mind pedig az i5-ös gépen. Sőt, a Pro Tools is egészen reakcióképes maradt, lehet normálisan navigálni a sessionben, lehet editálgatni, nem hal meg a dolog akkor sem, ha netán eszünkbe jutna valamely pluginen módosításokat kívánunk eszközölni. Itt már viszont volt különbség a két új gép közt. Az i7 kb. 5%-al alacsonyabb processzor terheléssel vitte a sessiont.

A kisördög persze ekkor már munkálkodott bennem, gondoltam adjunk még hozzá plugineket, hátha kifekszik valamelyik versenyző. Kijelöltem egy pár sávot és az új channel stripet elkezdtem hozzáadni a sessionhöz. Az eredmény? A meglévő nem kicsi anyaghoz még 80db channelstripet adtam hozzá úgy, hogy a Pro Tools mindvégig stabil maradt, mind a két gépen. A session tökéletesen használható volt. A gépek ugyan melegedtek rendesen, így a ventilátorok dolgoztak keményen, de a lényeg, hogy gyakorlatilag minden kompromisszum nélkül használható volt az egész session. Itt már persze a laptopok teljesítőképessége határán mozogtunk, de ismét hangsúlyozni szeretném, hogy hordozható gépekről beszélünk, és egy meglehetősen szép nagy sessionről.

Konklúzió

Nem tudom, hogy hova tart ez a dolog, de abban biztos vagyok, hogy nagyon rövid időn belül, akár a thunderbolt terjedésével együtt, egy olyan korszakba lépünk, ahol már tényleg csak egy szűk rétegnek kell majd asztali gép. Nem mondom persze, hogy a desktop halott lenne, hiszen még nagyon sok dolog van, amire egy laptop nem alkalmas, főleg, ha a mi kis iparágunkon kívülre tekintünk. A fejlődés viszont megállíthatatlan. Az érzés viszont, hogy akár útközben is lehet dolgozni egy komolyabb sessionön, leírhatatlan.

Kategória: hang és stúdiótechnika | Címke: , , | 2 hozzászólás

Na tessék, van olyan hely, ahol a hangosokkal is törődnek :)

Vicces és még meg is csinálták:

Kategória: egyéb | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

Szolgálati közlemény

Két fontos dolog van, amit meg kell írnom.

Az egyik, hogy senki se haragudjon, de akadt némi probléma a levelező szerverrel, így most látom, hogy sok megválaszolatlan levél van, pár napon belül minden helyreáll, és természetesen mindenkinek válaszolni fogok!

A másik pedig, hogy BUÉK mindenkinek! :)

Kategória: egyéb | Címke: , | Szóljon hozzá most!

2011-es összefoglaló

Sok minden történt egy éve alatt, több is, mint amire számítottunk. Izgalmas volt, rengeteg új dolgot hozott ez az év.

Voltak jó és rossz élmények is. Ami nagyon jó, hogy rengeteg látogatója van a blognak, nem csak úgy néha-néha, hanem folyamatosan. Nyilván ezzel kapcsolatos az is, hogy hihetetlen mennyiségű biztatást kapok, hogy folytatódjon a dolog. Sajnos persze (Murphy) pont ehhez kapcsolódik talán az év legnagyobb csalódása is, amiről sokan olvashattatok, hogy sajna sokan támadják is ezt a blogot. De lássuk, hogy mi várhat ránk.

A blog egyelőre tovább fog működni. A tempó viszont lassul, ennek több oka is van és nem feltétlenül kapcsolódik a támadásokhoz. A DigiSample egész felépítése nagyon átalakult, ezt tükrözi az új szolgáltatás lista is.

Sok új project van születőben, ezért nem jut majd annyi idő erre a helyre.

Egyetlen másik “savanyú” tapasztalat, hogy sajna (saját élmény!) itthon az Apple Premium Resellerek még mindig csak nevükben és kinézetükben azok, de reménykedünk, még pár év és hátha ez is változik…

Addig is viszont sok pro tools-ozást, sok pihenést, jó karácsonyozást és boldog új évet mindenkinek!

Kategória: egyéb | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Pro Tools 10 demók

Tegnap este az Avid végre kiadta az új 10-es verzió demójait. Régóta ígérték, sokan már azt feltételezték, hogy csak amolyan pr tűzoltásnak szánta a cég az információt, de nem, itt van, megérkezett. Meglehetősen hosszú ideig tartott, de vegyük figyelembe, hogy az Avidnél nincs nagy hagyománya  a demó szoftvereknek.

Viszont cserébe nem 14 napos a próbaidő, ahogy azt először ígérték, hanem 30.

Innen tudjátok a tölteni a demókat. (iLok szükséges hozzá!)

Kategória: hang és stúdiótechnika, hírek | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

Miért?

Volt már egy párszor ilyen, csak akkor egy kicsit visszafogottabb volt, nem ilyen erőszakos és kitartó. Nagyon kevesen tudják, hogy a blog gyakorlatilag születése óta céltáblája különféle média- és hangmérnök iskoláknak. Így hullámokban törnek rá az emberre. Az indok persze mindig ugyanaz: hogy képzelem én, hogy ingyen ilyeneket… azonnal fejezzem ezt be… tönkreteszek mindent… ne folytassak bosszúhadjáratot az igazi oktatással szemben… stb. stb.

Ez az legutóbbi hullám már tart egy ideje, gusztustalanabb is, mint az előzők. Megmondom őszintén, hogy nem igazán értem a félelmet, a dühöt, és egyáltalán az egész ügyet. Miért jelentenék én veszélyt az iskolákra? Mitől tenném én tönkre az Ő megélhetésüket? Szerintem, ha egy iskola nem képes néhány tutorialnál és leírásnál többet nyújtani, nem szabadna elindulnia. Egész egyszerűen pofátlanság pénzt kérni bármiért is, ha ez a blog veszélyezteti Őket. Mivel nem érzem azt, hogy hasonlóak lennénk, ezért én nem fogom név szerint leírni, hogy kik ezek az “messze földön híres” szakik. Annyit azért hozzátennék, hogy érdekes módon eddig bármennyi komoly szakemberrel találkoztam, senkinek sem volt baja ezzel a dologgal, sőt inkább tetszett nekik.

Egyelőre a blog tovább fog működni, bár kisebb gázzal, mint eddig. Még nem döntöttem el, hogy mi legyen a végleges sorsa, de egy biztos, a videók továbbra is ott maradnak, nem lesznek eltávolítva, és később, ha időm engedi, még több is lesz belőlük. Bár nem hiszek az ilyen dolgokban, mégis úgy érzem, hogy talán ez egy jel, hogy itt az ideje más projektekkel többett foglalkozni, ezért lesz itt kevesebb bejegyzés.A “támadóknak” pedig csak annyit kívánok, hogy majd egyszer talán inkább csináljanak olyan minőségű dolgot, amit nem tud veszélyeztetni egy pár ártatlan internetes videó…

Kategória: egyéb | Címke: , | 12 hozzászólás

Pro Tools 9.0.6 update

Az Avid azt ígérte, hogy nem fogja csak úgy elhagyni a 9-es verziót. Igazat mondtak, itt egy nagyon hasznos update pro tools 9-hez. Egy csomó hibajavítást tartalmaz a frissítés mind windows, mind mac oldalon:

Talán az egyik legfontosabb a mac oldalon, hogy most már teljesen Lion kompatibilis lett a Pro Tools. Természetesen, ahogy mindig, teljes rendszer backup után javasolt az update, ami innen tölthető le: Pro Tools 9.0.6 update

Kategória: hang és stúdiótechnika | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Eladó cucc!

Eladó sorba kerül nagyon szeretett, féltve őrzött yamaha subkick-ünk. Az állapota ténylegesen újszerű, mintha csak nemrég lett volna kicsomagolva, és ráadásként még adjuk vele a hozzátartozó egyénileg varrott tartót is. A tartó olyan, mint amit a dobokhoz szoktak csinálni, valamennyire vízálló, külön tartórész van a hardver elemeknek, és külön szivacsozott védőrész a főegységnek. Eladási ok a kihasználatlanság.

Áráról érdeklődni telefonon, vagy a kontakt menün keresztül lehet.

Kategória: egyéb | Címke: , | Szóljon hozzá most!

2011 legjobbjai

Egy nagyon jó kezdeményezés indult a ménemszól.hu-n. A 2011-es év legjobb eszközeit lehet megszavazni több kategóriában. Nem kell hozzá más, csak egy egyszerű regisztráció (ha valaki még nem regisztrált volna) és máris szavazhat a kedvenceire.

Az ötlet eredetileg a sound on sound magazintól származik, de ez számunkra sokkal hasznosabb és szórakoztatóbb lehet, hiszen jórészt a hazai helyzetről ad egy reális lenyomatot. Akinek van egy pár perce, és véleménye, az menjen ide szavazni!

Kategória: egyéb | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Változás

Nagy munkálatok folynak a háttérben. A DigiSample szolgáltatásai jelentősen átalakulnak. Pár napon belül várható, hogy majd a szolgáltatások menü az új állapotot fogja mutatni.

A változásokra több okból is szükség van. Egyrészt a cég profilja az utóbbi kb. egy évben jelentősen átalakult, másrészt olyan területekre szeretnénk a hangsúlyossá tenni, ahol egyébként is többet tevékenykedünk. A részletekről nemsokára bővebben…

Kategória: hírek | Címke: | Szóljon hozzá most!