Régóta szemezgetünk, gondoltam nagy baj nem lehet belőle, hiszen komoly cégek/emberek állnak mögötte. Lássuk, mit tud ez a bundle.
Kezdjük szépen az elején. Ez az egész apró kis bundle az emi rs127 és rs 135-ös eq plugin változata. Alapvetően, ahogy ez tisztán látszik, nem a mai kor sokoldalúságát követték a tervezők, de nyilván nem is ez volt a cél. Most, illetve egy ideje az abbeyroadplugins azt állítja, hogy valamennyi pénzért cserébe ez az autentikus überjó hangzás mindenki számára elérhető, sőt ezek ugye még automatizálhatók is, nem is beszélve arról, hogy jóval olcsóbb, mintha az ember fia eredeti, vintage hardvert szeretne vásárolni.

Van-e élet a grafikán túl?
Komolyan néha azt kívánom, hogy minden plugin egyforma legyen, talán úgy objektívabban tudnánk vizsgálni a hangi adottságait. Persze nem akarok hazudni, igen, nekem is tetszik, hogy ügyes grafikusok a látványt is feldobják. Valahogy azért mégis jobb érzés egy szép gui-val rendelkező pluginnel dolgozni. Itt sincs ez másként, ezúton gratulálok a grafikusoknak, szerintem nagyon jó munkát végeztek, irtó jól néznek ki ezek a pluginek. De nekünk nem is ez a lényeg, inkább érdekel, hogy mit teljesít hangilag
Gondoltam, az analitikus teszteket a végére hagyom, inkább vessük be gyorsan real world szituációkban. Izgatottan dobáltam be a sessionbe a plugineket, mind a hármat próbálgattam, és alapvetően jónak tűntek. A gyanús az volt, hogy nem igazán tört rám a “Wow, ez hihetetlen!” érzés. Úgy voltam vele, hogy biztosan ez olyan, mint egy pár vintage hardware, hogy csak bizonyos dolgokon kiemelkedő, de ott nagyon. Így nem adtam fel, tovább próbálkoztam. Pár óra elteltével gyakorlatilag az összes létező zenei műfaj összes létező hangszerén sikerült kipróbálni mind a 3 versenyzőt. Megmondom őszintén, nagy áttörést így sem éreztem, inkább kicsit csalódott voltam. Végig ott motoszkált bennem az érzés, hogy ahhoz képest, amit hallok, ez drága. Gondoltam jó pihenő lesz, hogy olvasgatok róla egy kicsit.
Tehát a gyártó szerint ilyeneket tud:
- EQ curves modelled from vintage Abbey Road hardware
- Replication of original design and controls
- Automation and control surface support
- Available in TDM, RTAS, AU and VST formats
- The plug-in features an exaggerated response or ‘transformer effect’ at some settings, which is due to an interaction between the RS127 and the transformer
No, gondoltam itt két dolog lehet. Vagy én nem érzek rá ennyire a használatra, vagy valami nem stimmel a pluginekkel. Az első verziót szerintem elvethetjük, hiszen nem gondolnám, hogy egy ilyen egyébként egyszerű eq tekintetében bármire is rá kellene érezni. Nálam ez tipikusan a tekerem, oszt jól szól, vagy nem. Ennyi, nincs ezen mit fejteni.
Egyre inkább a második sejtésem tűnt jónak, de futottam még egy kört, mert a softube-os srácok csinálták, és Ők szerintem nagyon jók. Tényleg nagyon jók, de nem tévedhetetlenek. Nem kertelek tovább, szerintem ez kapufa.
Tudományoskodjunk
Ez a szép a mai digitális világban, hogy szinte bármelyik daw-ban rövid idő alatt nagyon sok dolgot le tudunk ellenőrizni. Nézegettem a tesztalanyokat, méregettem fft-vel, és csak nem találtam a csodát. Van egy egészen egyszerű görbéjük, ami nyilván eltér valamivel egy hagyományos in-built eq-tól, de ezt a transformer effektet valahogy nem annyira sikerült produkálni. És bár én nem vagyok műszerfüggő, azért ha valami ennyire nem látszik (és nem is hallatszik), akkor azért hajlamos vagyok úgy gondolni, hogy az nem létezik. Hirtelen felindulásból duplikáltam egy pár sávot, egyiken brilliance pack eq, másikon pro tools belső eq. Itt esett le igazán az állam.
Nem kellett itt analyzer, vakteszt, tudományos megközelítés. Semmi, csak 5-10 másodperces tweak, fülre belőni az egészet. Minden műszer nélkül annyira közel lehet jutni beépített eq-val, hogy egész egyszerűen a bundle értelmét veszti. És még csak azt sem tudom mondani, hogy majd az igazán igényes produkcióknál kiütközik, mert szinte semmi különbség nincs a beépített, és az abbey road eq közt. Ha pedig pár percet eltöltünk azzal, hogy vizsgálgatjuk a modifikált eq görbéket, gyakorlatilag kinullázzuk a híres, vagy inkább hypeolt bundle-t.
Dr Kotász? És az ítélet?
Gyakorlatilag egy dolog tetszik, az a design. Ennyi. Hangra semmi különös, szerintem szinte bármelyik daw eq-val reprodukálhatjuk azt, amit a teljes bundle tud. És ha így teszünk, ráadásul sokkal kevesebb cpu terheléssel kell számolnunk, és még pénzünk is sokkal több marad. Igazán nagy csalódást okozott az abbeyroadplugins, és így sajnos a softube is. Véleményem szerint ez a termék kizárólag a hype-ra épít, gyakorlati értékét nem látom. Nagy fekete pont!
Egyetlen dolgot nem értek. Illetve nem akarok érteni, a sok raving review-t külföldön.






Köszi a reviewt, legalább más nem lő kapufát! Hasznos volt!
én is próbáltam és bár én nem vagyok szaki, de a véleményem ugyanez. Felesleges CPU terhelés!
Az RS 127 az egyetlen használható plug-in-jük.
A többi AR plug-in nemhogy ugyanolyan,mint a többi mezei EQ,LIMITER stb. hanem egyenesen elrontja hangot, és boszantó frekiket tesz hozzá.
Az RS127 egy olyan EQ, amit nemszabad 1-2 sávnál több sávra rárakni, mivelhogy nem arra való. inkább masterre jó, azonbelül kizárólag arra hogyha egy felvétel reménytelenül tompa, akkor fényt adjon a sávnak / zenének. Ha már eleve elegendő a hi freki, nem fog olyan “csodát” adni amit keresek.
Próbáld ki master channelen is, nekem még nem sikerült az RS127-et más EQ-val reprodukálni. +4 és +6 dB ahol a legideálisabb eredményt ad. a +2 sem rossz, de ott nem ad még karaktert a hangnak. Amugy semmi köze az eredeti hw-hez soundban, kizárólag annyi,hogy szép, de az meg engem nem érdekel.
egy darab EQ-ért eléggé huzós ez az ár….ugyhogy ebay..175 dollárból megvolt.
Masteren +2dB nél többet nem érdemes egyetlen digital EQval sem.