!(left)/images/avidlog.jpg! Gondoltam én, hogy nem hagyják annyiban a múltkori “akciójukat”:http://digisample.hu/blog/remelem-lesz-folytatas-is, hát nem is. Persze, mivel egy ilyen nagyszabású produkcióról van szó, ez nem is csoda. Ahogy egy rendezőnek is sokat jelent egy sikeres film, ugyanúgy hihetetlenül jó reklám egy cégnek is, ha együtt emlegetik egy kasszasikerrel a nevét. Az Avatar filmzenéjét James Horner írta, vagy ahogy Ő fogalmaz, “képre improvizálta”. Ami igazából pro tools aktualitás ezzel kapcsolatban az az, hogy az elejétől a végéig, szinte mindre tényleg pro toolst, ráadásul 8-asat használtak.
James Horner már régóta közismerten szereti a midis dolgokat, ezúttal sem volt ez másként. Az egész kompozíció teljesen in the box történt, rengeteg virtual instrumenttel, és sibelius segítségével. Az ötlet alapvetően az volt, hogy ne egyszerűen egy klasszikus szimfonikus zenekaros filmzene szülessen, hanem egy olyan speciális hangulatú soundtrack, amely tartalmaz szimfonikus elemeket is. Az igazán sok virtuális hangszer nagy része Air intsrument volt, aminek ugye egy része ingyen jár a 8-as pro tools-al, egy részét pedig külön kiegészítőként lehet megvenni. És hogy miért is teper ennyire az Avid, hogy erről mindenki tudjon?
Hát azért, mert az utóbbi pár évben az Avatarnál nagyobb produkció talán nem is született, és itt annyira összejött minden, hogy tényleg van okuk a melldöngetésre. Nagyon sok pro tools rendszeren dolgoztak, ráadásul szinte kizárólag azzal, meg iconokkal és sibeliusszal, és ha mindez még mindig nem lenne elég, a videó részen mediacomposereken folyt az őrült munka. Tehát gyakorlatilag az összes flagship termékük csillagos ötösre vizsgázott. Na ugye, bárki büszke lenne. Ráadásul beigazolódott, hogy az air groupos biznisz is nagyon jó döntés volt. Természetesen a technikai rész mindig csak egy dolog, és semmit sem ér, ha nincs mögötte szakember.
h5. Ennél a produkciónál rendesen összejött a szakma krémje, minden téren
Simon Rhodes volt a scoring mixer, aki “tök véletlenül” az Abbey Road egyik legnagyobb ágyúja ezen a területen, és mellesleg megszállott pro tools rajongó. Több, mint 20 éve van az Abbey Roadon, őrület mennyiségű nagy filmen dolgozott már, tényleg kiváló szakember. A másik nem kis talentum Simon Franglen, aki ez esetben a titokzatos “Electronic Music Arranger” titulust kapta, most le sem írom, hogy milyen szoftveren dolgozik. ![]()
A munkafolyamat úgy nézett ki, hogy gyakorlatilag minden megcsináltak teljesen itb (in the box), még a szimfonikus részeket is, hiszen csak így tudták igazán jól kitalálni, hogy milyenek legyenek a teljesen elektronikus dolgok. Majd amikor az igazi nagyzenekarral felvették az anyagot, egyszerűen mute-olták a szoftverben a virtuális zenekart. Így a nap végén tökéletesen egy sessionben volt az élő szimfonikus, és az elektronikus rész is. Egy ilyen nagyszabású filmnél hihetetlen sok a változtatás, finomítgatás, ezért az egész projektet teljesen itb keverték, ez volt a legkézenfekvőbb.
Rövid, de érdekes kis videó az Avatar zenéjéről, illetve annak készítéséről:
~(ez egy Avid reklámvideó, tehát ne tessék meglepődni rajta, hogy sztárolják a saját termékeiket!)~
Avatar — Avid Audio is the Avatar for Groundbreaking New Soundtrack from Avid on Vimeo.





