Mielőtt igazán belemelegednénk, szeretném leszögezni, hogy nem adc, freeze, stb. témájú dolgokról van egyenlőre szó. És nem is a namm-on történt, illetve nem történt dolgokról. Erről már “leírtam a véleményemet.”:http://digisample.hu/blog/namm-zarogondolatok Az tény, hogy jópár félig belsős, és ténylegesen belsős avides nagyon ostoba módon kezelte a termékbejelentési dolgokat, remélem legközelebb azért ez profibban fog menni. De nem is ezekről akartam írni.
Hanem arról, hogy idő közben kijött a pro tools 8.0.3 (meg persze egy cs1 is hozzá). Most inkább a fő release a 8.0.3 az érdekes. Mert bár mindig hisztizünk (sokszor jogosan), hogy a cégek jobban figyeljenek az igényeinkre, úgy tűnik, néha ezt is teszik. Legalábbis ebben az esetben tényleg ez történt. Egyrészt megkaptuk a tényleges snow leo kompatibilitást, de ezen felül hihetetlen melót hajtott végre az avid csapat. Valamivel több, mint száz hibajavítás és egy pár plusz fícsör is belefért az új verzióba. Az egyik régóta kért dolog videóként “megtekinthető itt.”:http://digisample.hu/digisampletv/edit-toolok-lezarasa-uj-funkcio
Persze ez csak egy apróság, ezen kívül rengeteg videóhoz köthető dolgot korrigáltak. Gondolom ez annak is köszönhető, hogy ugye az AVID nem kishal a professzionális videóiparban sem. Egy biztos, amit sikerült megtudnom, hogy ilyen téren majd további nagyon szép dolgok fognak történni, mert felállt egy kis team, aki igyekszik minél jobbá tenni a pro tools videós részét. Ez nem kis feladat, tekintve, hogy azért alapvetően egy daw-ról beszélünk, ami képes néhány videós feladatra is. Ebben várhatóan egyre erősebb lesz a pro tools.
Nem váratlan dolog, hogy az avid eszközökkel történő együttműködés jelentős javuláson ment keresztül. Ez azonban nem üres duma. Valamivel több, mint 20 videóval kapcsolatos dolog került végre a helyére. A legérdekesebb, hogy amennyire ez látszik, a prioritások változtak. Ugyanis a javítások túlnyomó többsége felhasználói oldalról érkezett.
Az eddig is teljesen egyértelmű volt, hogy a komolyabb post production cégekkel szoros kapcsolatot tart az anyacég, nagyon igyekszik kiszolgálni őket. (hogyne igyekezne, onnan van a nagy lové) De ezúttal sokkal nagyon merítésből állították össze a listát, így egészen a legapróbb hardwarekig, és userekig javítottak és kiegészítettek dolgokat.
Csak egy pár dolog a videós javításokból:
* QuickTime playback will shake or wobble within the floating video window. This occurs with multiple movie formats. (Item #106687) OS/Platform: All Area: QuickTime
Previously certain QuickTime formats (including DV and Motion JPEG) would wobble when played in the QuickTime Window within Pro Tools.
* Video track frames view is lost after zooming during playback (Item #106601)
OS/Platform: All Area: Video The display of video track frames could be lost after zooming during playback. The frames are now redrawn after stopping playback.
* Sync inconsistencies when using a Blackmagic DeckLink Extreme card with some Video Sync Offset settings (Item #112766) OS/Platform: Mac Area: QuickTime with Blackmagic Decklink Card
Previously when playing some QuickTime movies through a Blackmagic Decklink Extreme with a Video Sync Offset of 0 frames, or any multiple of 4 frames, the video sync would occasionally jump by 1 frame for a few seconds before recovering.
* Bouncing a QuickTime Movie to disk with a selection beyond the end of a video region (Item #113197) OS/Platform: All Area: QuickTime, Bounce to Disk
Attempting to bounce a QuickTime movie with a duration beyond the end of the movie could result in the bounce being truncated, as well as audio and video being out of sync.
* In a session with a QuickTime movie, when loop recording for any amount of time longer than the movie, the movie screen goes black after the first loop point (Item #113197) OS/Platform: All Mac
Area: QuickTime Issue resolved when using loop playback in a session with a QuickTime movie. Previously, if the loop selection were longer than the movie, the movie would only play the first time through, each loop after that would just display a blank video screen.
* Resizing a video window results in “white flashing” (Item #109939)
OS/Platform: All Area: Video Previously when resizing the video window within Pro Tools, the window would flash white repeatedly during the resize.
* Stuttering QuickTime playback on Nehalem Mac Pros with GT120 Dual graphics card (Item #116481) OS/Platform: All Mac (Nehalem) Area: QuickTime
Issue resolved whereby in certain situations, when playing QT movies on a second monitor from the GT120 graphics card in a Nehalem Mac Pro the output would drop frames and appear to stutter .
* Separate Region Operates on All Related Takes with QuickTime movies (Item #117087) OS/Platform: Mac/All Area: QuickTime
Pro Tools could post an assertion error when doing a Separate Region on a QuickTime movie if the Preference “Separate Region Operates on All Related Takes” was enabled.
* Improved QuickTime performance when playing out Mojo SDI or Mojo (Item #117617)
OS/Platform: Mac/HD, LE Area: QuickTime, Mojo SDI, Mojo Performance of QuickTime video playback out Avid Mojo SDI or Mojo on Mac has been optimized.
* Cannot down convert 720p movies with Blackmagic Decklink Extreme card (Item #118086) OS/Platform: Mac/All Area: Blackmagic DeckLink
You can now down convert 720p movies with the Blackmagic DeckLink card using the DeckLink v7.x drivers.
* Crash on close or failure to calculate waveforms in some cases with QuickTime movies containing blank space (Item #118427)
OS/Platform: Mac/All Area: QuickTime In some cases, a QuickTime movie bounced from Pro Tools containing blank space could cause Pro Tools to crash on session close, or cause waveforms not to be calculated properly, if that QuickTime movie was imported into another session.
* Selecting Fit to Screen on QuickTime movie doesn’t work properly in all cases (Item #119032) OS/Platform: Mac/All Area: QuickTime
At some resolutions on dual monitor systems, selecting Fit to Screen on a QuickTime movie would not properly position the movie on screen. This has been resolved.
* Video out PCIe and Video out FW can now be saved (Item #119536)
OS/Platform: Mac/HD, LE Area: Video, Avid Video Peripherals, Blackmagic In some cases, Video out PCIe and Video out FW were not saved. These settings are now saved with the session.
* Access Violation error after opening the video window on a system that does not have QuickTime installed (Item #119898) OS/Platform: Vista/All Area: Video, QuickTime
On Windows Vista systems without QuickTime installed, Pro Tools would post an Access Violation error if a session containing a QuickTime video was open and trying to view the Video window. Although having QuickTime installed is required to use QuickTime video, this issue has been resolved.
Nagyon sokáig a midi mostoha gyerek volt. Persze ez nagyban változott már a 8-as verzió eljövetelével, most már odáig jutottunk, hogy komolyan törődnek ezzel a résszel is. És nem csak az _air group-ra_ támaszkodnak. A -digidesign-, bocsi, avid egyik vezető szoftverese azt írta, hogy komoly kis csapat jött össze, akiknek feladata a midis dolgok fejlesztése, és persze javítgatása is. Ez szerintem nagyon jó hír azoknak, akik egyre inkább a komponálást, zenélést is teljesen pro tools-on belül szeretnék megoldani. Személyesen én remélem, hogy a _sibelius_ integráció erősödni fog, vagy akár komplett opció lesz.
Mint ahogy az elején írtam, persze tisztán látszik, hogy van még miben fejlődni a cégnek. Szoftveresen is, kommunikációban pláne, és személyesen némi sebességbeli fejlődést is szívesen látnék. Ezt nem a szoftverre értem, hanem a hibajavításokra, és az innovatív megoldásokra. Ígéretek szerint (szoftveresek írták) keményen dolgoznak azon is, hogy az rtas engine egyre inkább felzárkózzon a vetélytársakhoz kihasználhatóság terén. Itt persze számos olyan dolog van, amihez én nem értek, amit felfogtam a leveleikből az az, hogy gyakorlatilag minden plugin esetében (nagyon leegyszerűsítve) két lépcsőben kell javítani. Egyrészt magát a plugint kell nagyon kis erőforrást igénylőre megcsinálni, másrészt természetesen magát az “anyaszoftvert”, tehát az engine-t kell javítgatni. Mindezt úgy, hogy kompatibilitási problémák ne nagyon legyenek. Ez azért is fontos, mert egyrészt a 3rd party gyártók sem szeretnem ilyenekkel vesződni, másrészt nyilván saját programozóit is csuklóztatja a csapat, ha elront valamit.
Ja, és még egy apróság, ami sokak életét megkeserítette. Most már le lehet csatolni meghajtókat akkor is, amikor a pro tools fut. ![]()
Őszintén remélem, hogy ebben az évben többször kell dícsérgetnem az avidet, hogy mennyire jó fejek, meg milyen jó munkát végeznek. Majd meglátjuk…





