Régen ezt valahogy komolyan vették, aztán egyre inkább kikopott a köztudatból. A digitális technika pedig akaratlanul is csak tetézte a bajt.A mai napig sok a találgatás, hogy mi, és hol romlott el ezügyben. Ettől a tény még tény marad, egyre kevesebb ember “építi” fel megfelelően a gain struktúrát. Miről is van szó? Főleg a felvételről és a keverésről. Persze a masteringet sem lehet elfelejteni, de én még mindig annyira naív vagyok, hogy úgy gondolom, aki ki meri jelenteni, hogy ő biza materinget is vállal, annál ez annyira minimum, hogy meg sem szabadna említeni. Persze nem is olyan régen még felvételnél és keverésnél is alap volt, de ez már elmúlt sajna.
Valahogy analógban könnyebb. Ezt sokszor halljuk.
De vajon igaz-e? Alapvetően igaz. Részleteiben viszont nem teljesen. Igaz, mert eleve valamiért az esetek többségében sokkal jobb metering van az analóg eszközökön, így kvázi önkéntelenül is jobban tartjuk a helyes gain struktúrát. Egész egyszerűen nem dolgozunk sem túl kevés, sem túl nagy jelszinttel. Optimális tartományban amúgy is szinte minden jobban szól, még analóg esetében is. Persze vannak kivételek, amikor “mojo” kell, jól meghajtjuk a trafót, stb., de mégis, többnyire valamiért a normál határok közt maradunk.
Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a profi analóg megbocsájtó. Nagy táp, nagy headroom, nagy szabadság. Ez persze nem írja felül a szabályokat, és azt sem, hogy milyen tartományban szól igazán jól egy eszköz, de az egyszeri embernek könnyen úgy tűnhet, hogy az egész dolog olyan kézenfekvő. És ami azt illeti az is. Ellenben a digitálissal.
A digitális technika rengeteg új problémát hozott
Most nem a minőségbeli különbségekről van szó. Egyik fő probléma, hogy egész egyszerűen a felhasználók túlnyomó többsége nem érti, hogyan működik az egész folyamat. Ezzel nem is lenne még annyira sok probléma, csakhogy idő közben irgalmatlan mennyiségű dezinformáció és képzelgés jelent meg mindenhol, főleg az interneten. Így sokan, a helytelen infók hatására rosszul használták az eszközöket. A másik óriási probléma szerintem a metering. A mai napig nincs annyira jó, mint analógban. Először egyszerűen csak őskáosz uralkodott, minden gyártó össze-vissza kalibrálgatta a cuccait, majd bár megjelentek a szabványok, valahogy nem sikerült rendbe tenni a dolgokat. Nem tudunk elszakadni attól, hogy míg analógban a nullán túl is van élet, digitálisban nincs. A 0dBFS a plafon!
És még mindig a metering hibája. Nem kevés olyan eszköz volt forgalomban, ahol rosszul kalibrálták a dolgokat, de volt olyan is, ami “tudatosan” hazudott. Jellemzően például a régi minidisc-ek. Mit láthattunk? Egyszeri ember felvesz valamit, ami itt-ott belemegy a pirosba, majd amikor visszajátssza, öröm, boldogság, nyoma sincs a pirosnak. Mit gondolunk ilyenkor? Hát persze, hogy minden rendben. Pedig dehogy!
Ami már egyszer túlment, az már menthetetlen! Ezt sohasem szabad elfelejteni.
De vajon van-e megoldás?
Természetesen van. Ráadásul nem is annyira nehéz, csak egy kicsit rendbe kell tenni a dolgokat. Nem muszáj tökéletesen ismerni a sampling tételt, nincs szükség arra sem, hogy betéve tudjuk, mi, hogy működik, csak minimális odafigyelés kell, és kész. Egyébként is az egész sampling, stb. annyira nem logikus és megfogható, hogy a legtöbb esetben kár is belemerülni. A felhasználó feladata mindössze annyi, hogy alkalmazzon egy pár egyszerű szabályt.
- Soha, sehol ne menjünk overbe! Digitálisnál már így is akkora headroom van, hogy soha nem fogjuk kihasználni, úgyhogy -20dBFS, vagy -18dBFS bőven elég felvételi jelszint
- Ha halknak érezzük, tekerjük feljebb a hangerőt, de NE gainezzük túl a dolgokat.
- Jelöljünk ki magunknak egy pontot (-6, -10dBFS), aminél feljebb semmiképpen ne menjünk jelszintben
- A végén majd a masteringnél megoldják, hogy elég hangos legyen, ha magunk barkácsolunk, könnyen több kárt okozunk, esetleg olyat is (clipping) ami már helyrehozhatatlan
- Ne próbáljuk meg újraírni a szabályokat! Nem kell mindenhez értenünk. Teljesen fölösleges elméleteket gyártanunk. Alapvető odafigyelés, és kész, ennyi.
Az utóbbi időben azért van fejlődés, egyre jobbak a daw-ba épített belső mérők is, de sajnos még mindig a legtöbb esetben igazán primitívek. Pedig szerintem ez komoly változást hozhatna. Ha végre elterjedne egy szinte mindenki által elfogadott szabvány, akkor hamarosan ugyanolyan alapvető dologgá vállna itt is a gain struktúra helyes kezelése, mint analógban. A legnagyobb probléma, hogy a mai napig túlgondolkodjuk az egész ügyet. Pedig teljesen felesleges. Arra ott vannak az okos fejlesztők, programozók, hadd törjék ők a fejüket, mi pedig csak használjuk jól a dolgokat.
Némi “átszámolós” segítségként íme, egy analóg-digitális skála, hogy jobban, könnyebben érthető legyen ez az egész káosz:
