Harc az usb-vel

Úgy tűnik, hogy sokkal több gond akad az usb-s eszközökkel, mint bármilyen más fajtával. A probléma oka azonban nem a hangkártya gyártóinál keresendő.

Milyen szépnek és jónak tűnt minden ugye? Legyen usb a gépeken elvégre ahogy azt a neve is sejteti, univerzális, gyors, mindenki boldog lesz majd. Ez talán mindaddig igaz is, amíg csak pendrive-okról és fényképezőgépekről van szó, de egyre inkább bebizonyosodik, hogy audio jellegű felhasználásnál komoly problémákba ütközünk. Olyannyira, hogy én például eleve nem is hiszem, hogy vennék bármilyen usb-s hangkártyát. Persze tudom, hogy sokan használnak ilyeneket, tudom, hogy sokaknak semmi bajuk nincs vele, de sajnos az általános tapasztalat az, hogy több velük a probléma, mint bármi mással az audiovilágban.

Minőség, mennyiség

Egészen “pofátlanul” olcsó usb-t tenni egy gépre. Ez igaz akkor is, ha asztali gépekről beszélünk, és igaz akkor is, ha valamilyen mobil megoldásban utazunk. Ezzel kapcsolatban az utóbbi időben viszont komoly visszalépések történtek. Ma már egészen odáig jutottunk, hogy próbálgatni kell a különböző usb portokat a hangkártyákkal, mert olyan szinten különböznek egymástól, hogy például míg a tápcsatlakozóhoz közeli usb port vígan elvan egy mbox hangkártyával, az attól távolabb eső porton már nem működik az eszköz. Igyekeztem az avidet is nyúzni, hogy ugyan nézzünk már utána, hogy mi a franc az oka ezeknek az eltéréseknek. Nem lehet, hogy mégiscsak a hangkártya a hibás?

A válasz sajnos még rosszabb, mint amire számítottam. Két hírem van, az egyik jó, a másik rossz. Kezdem a jóval. Nem a hangkártya hibája a dolog. A rossz pedig az, hogy a ma gyártott számítógépek 99%-án komoly eltérések tapasztalhatók az usb portok viselkedésében, vagy ha úgy tetszik, kapacitásában. Igazán komoly technikai kérdésekbe most nem fogok belemenni, de a lényeg, hogy ha például egy pro tools felhasználó usb-s hangkártyája folyamatosan megfagyasztja az egész gépet, a pro tools hülyeségeket csinál, jó esély van arra, hogy az usb port a hibás. Éppen ezért ezt vegye mindenki egy általános hibaelhárító tanácsnak, próbálja ki az eszközt más usb porton is. Könnyen lehet, hogy a hiba, minden egyéb komoly troubleshooting nélkül megszűnik.

A portok különbözősége, vagy inkább bénasága szinte minden ma kapható számítógépre igaz, legyen szó pc-ről, vagy mac-ről, de sajnos még az sem befolyásolja a dolgok, hogy brand kompjúterünk van-e. Ahogy az utóbbi pár hónapban kutakodtam, nagyon úgy tűnik, hogy az összes nagy gyártó is spórolgat a cuccain, így igazából a felhasználóra marad az, hogy kiderítse, melyik az optimális port a hangkártyájához.

Akikről eddig kiderült a “spórolgatás”: Apple, HP, Dell, Sony, Lenovo, Asus, Acer, Msi, és sajnos a lista csak bővül megállíthatatlanul.

Jó az öreg a háznál

Ami igazán elkeserítő az egész tendenciában az az, hogy abszolút tettenérhető a romlás évek alatt. Több jópár éves gép vizsgálata során kiderült, hogy bár régebben is léteztek ilyen, és ehhez hasonló problémák, előfordulásuk egyrészt sokkal ritkább volt, másrészt pedig az eltérések mértéke jelentősen kisebb határon belül mozgott. Magyarul jobb minőségű volt.

Nincs már határ. Az úgynevezett high-end gépeknél is ugyanolyan esélyünk van kifogni ilyen bosszantó dolgokat, mint az olcsó verzióknál. Igen, persze most lehet azzal támadni, hogy az usb-s eszköz eleve nem lehet profi. Ok, valahol én is így gondolom, de ettől függetlenül mérhetetlen pofátlanságnak tartom, hogy még az olyan modellek esetében is megy a spórolás, ahol az ember fia egy vagyont kifizet az adott gépért. Konkrétan sokszázezres (500-800ezer Ft) gépeknél is ugyanúgy létezik ez a jelenség. Itt rohanunk évente, hogy minél több core legyen a procikban, minél magasabb órajelet tudjon, a videokártyáinkon már annyi ram van, hogy nemrég az még egy komplett gépbe elég volt, erre tessék, egy tök primitív csatolót nem tudunk úgy megcsinálni, hogy normálisan működjön. Illetve meg tudnák csinálni, de nyilván a plusz 2 forint profit többet jelent…

Én persze nem vagyok szakértője a témának, és azt sem tudom, hogy ez a trend megfordul-e. De őszintén remélem, hogy valamikor vissza fognak térni a gyártók ahhoz a régi már-már elfeledett módszerhez, hogy jól megcsináljanak dolgokat. Tudom, persze, naív vagyok…

A bejegyzés kategóriája: cikkek, hang és stúdiótechnika
Kiemelt szavak: , , , , , , , , .
Közvetlen link.

Harc az usb-vel bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Velcsev D. K. hozzászólása:

    Szia!

    Egy Mbox2 mini kártyát használok Mac-el, és sajnos pont egy németországi út alatt, ahol a stabilitás igen nagy szerepet játszott volna, sajnos valami hülye zaj jött be az interface-ről.
    Újraindítás után eltőnt. Ha bármi ötleted van mi lehetett ez megköszönném a segítséget.
    Még valami. Konnekt 24D kártyával van e valami tapasztalatod?
    Előre is köszi!

  2. DigiSample hozzászólása:

    Az mbox (mint más usb-s cuccok is) elég érzékenyek az oprendszer állapotára, ezért érdemes néha karbantartani, de pro toolsozás elõtt pedig mindenképpen újra kell indítani, egyéb infok nélkül csak ennyi ötletem van.

    A tc hangkártyát még nem használtam.

  3. Vincze T. hozzászólása:

    Hello!

    Hát… ezen most meghökkentem… Én is érzékeltem (mivel egyelőre sajnos csak USB-s interface-re volt pénzem…), hogy ha átdugom egy másik portba, akkor felismeri, ha előzőleg nem ismerte fel a hangkártyát, sőt! Nálam úgy működik a dolog, hogy ha csatlakoztatom az USB portra a kábelt, felismeri az eszközt, és kiírja, hogy “USB speed: 1.1″. Aztán kihúzom, bedugom ugyanabba a portba megint, aztán utána már azt írja ki (és úgy érzékeli), hogy “USB speed: 2.0″… Persze teljesen véletlenszerűen, mikor melyikhez van kedve… Tehát valamikor háromszor is újra kell csatlakoztatnom, hogy USB 2.0-ásnak érzékelje a portot! Az lehetséges, hogy egy portnak is folyamatosan változik ilyen módon a teljesítménye? Hogy nem csak a különböző portoknak van különböző teljesítménye, hanem még egyetlen portnak is változik?.. Meg USB 3.0-ánál is (mert már van ilyen is…) ez a helyzet vajon?
    Most majd ha lesz rá pénzem, akkor már Fire-wire-ös interface-t akarok majd beszerezni. Ugye a FW porttal nincsenek ilyen gondok?.. :)
    (addig meg Pro Tools-ozok a suliban az mbox-okkal ősztől, addig meg marad a Nuendo… :( )

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

Connect with Facebook

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>