!(left)/images/korgnanokey.jpg! Először is tisztázzuk, nem igazi nagy masterkeyboardról van szó, sőt. Gyakorlatilag egy laptop szélességű, apró kis midibillentyűzet, olcsó műanyagból, mégis sokat kínál maga az eszköz. Például a billentyűk inkább hasonlítanak valamiféle egyszerű laptopbillentyűzetre, de mégis nyomásérzékenyek, és egészen jól reagálnak, amin én személy szerint meg is lepődtem. Ránézésre nem vártam, hogy ez ennyire jól fog működni. Persze első használatkor kicsit szokni kell, főleg, ha egy-két akkordot is szeretne lefogni az ember, de egy pár perc után már semmi nem okoz problémát.
Egy egyszerű usb portról üzemel, és annyira kevés az energiaigénye, hogy akár egy passzív hubon keresztül is hajlandó dolgozni. Kábelt találunk a dobozban, úgyhogy amint kezünk közé kerül, kb. 2 perc kicsomagolással együtt, és máris játszhatunk vele. Komolyan mondom, hogy csak 1-2 perc, mert installáció az annyi, hogy bedugjuk, és pár másodperc múlva már működik is. Gondolom ez windows-on sem sokkal több. A gép látja, használja, itt az ideje, hogy megnézzük mit kapunk még. Igen, mert nem elég, hogy ilyen olcsó (15000Ft), még extrák is járnak vele.
Először is annyit kell tennünk, hogy regisztráljuk magunkat userként (korg), majd letölthetjük az extrákat.
!(left)/images/korgnanom1le.jpg! Az egyik nagyon jó dolog, hogy ingyen kapjuk a korg m1le szoftvert, egy egész kártyányi presettel megspékelve. Csak download, install, és már klimpírozhatunk. Megmondom őszintén, hogy én nem nagyon ismertem ezt előtte, így jól meg is lepődtem, hogy milyen jól lehet használni az m1le-t. Tök jó hangok vannak benne, és ha bármi nem tetszik, természetesen milliónyi paraméterünk van, amiket addig tekergethetünk, amíg szerintünk jó nem lesz. Külön öröm számomra, hogy a digidesign core audio driverét tökéletesen kezeli. Ha valakinek ez nem elég, akkor kedvezményesen upgradelhet m1le-ről felfelé. Ami nálam ezzel kapcsolatban nagy piros pont, hogy az m1le integrálódik szoftver instrumentként pl. a pro tools-ba. Tudom, hogy most sokan azt mondják, hogy hát persze, ez természetes, de nekem pont az a tapasztalatom, hogy így az extrán mellékelt dolgok legtöbbször annyira le vannak butítva, hogy gyakorlatilag semmire sem jók. Itt viszont jól használható az ajándék része is a csomagnak.
Magán a kütyün a billentyűzeten kívül azért még van egy pár gomb. Először is oktáv fel és le, tehát az egész spektrumon játszhatunk, és bár nincs pedál hozzá még opcióban sem, ha egy akkordot tartunk, és közben átkapcsolunk másik oktávra, az előző akkord gyönyörűen megmarad, amíg nyomva tartjuk.
Ezenkívül pitch up/down és mod is található itt. Értelemszerűen a mod mértékét nem tudjuk szabályozni, szerintem ez talán ezért nem meglepő.
!(left)/images/korgnanoeditor.jpg! Még egy piros pont, hogy az egész átkapcsolható cc (controller) módba, így gyakorlatilag szinte bármi vezérelhetünk vele. És ráadásul nem kell az alapkiosztást használnunk, ezt könnyedén át tudjuk programozni. Ugyanis a korg készített egy egyszerű nanokey editor, amit ugyancsak tőlük kell letölteni ingyen. Ezzel bármelyik billentyűt átprogramozhatjuk egyszerűen.
A nanokey nem mesterbillentyűzet, nem hiperminőségű alkatrészekből készült, és valószínű, hogy nem ezzel kell mindent megoldani, de kétségtelen, hogy nagyon jó és olcsó megoldás arra, hogy az ember egy kicsit midizzen, egy kicsit midivezéreljen, egy picit virtual instrumentezzen.
Összességében nekem nagyon tetszik, nagyon jól használható, és ezen az áron, verhetetlen. Ja, és akár egy laptoptáskába, a gép mellett is elfér.
“Itt lehet kapni az absolute-nál”:http://www.absolute.hu/midibillentyuzet





