!(left)/images/l9screen.jpg! Megjegyzem nagyon nehezemre esett az upgrade logic 9-re, mert a nyolcas verzió nekem iszonyú nagy csalódás volt. Ezért vártam is, mérlegeltem, olvasgattam, ellenáltam, majd a kíváncsiság győzött, így upgrade következett. Aki ismer, persze mind mosolygott, hiszen sejtették, hogy ez lesz a vége. No megérkezett az upgrade, install, ezúttal sok addont is felraktam, akkor tanul a gyerek, ha játszik alapon.
Először is egy jó tanács főleg pro tools-osoknak, de talán minden más daw-ról érkezőnek. Ne kezdjünk bele a logic-al való ismerkedésbe prekoncepciókkal teli fejjel! *Ezt komolyan mondom!* Én első nekifutásra így ugrottam bele, kb. 5 perc után kiléptem és mérhetetlenül ideges voltam. Gondoltam ennek így semmi értelme, ezért lenyugodtam, és tiszta fejjel, nyugodtan nekiültem.
Mivel így később upgradeltem, egyből 9.0.2-re frissítettem, ez állítólag már sokkal jobb. Meg kell hogy mondjam, hogy először meglepődtem, mert így kezdő logic-osként persze mindent nyúztam cibáltam benne, ennek ellenére órákig tűrte a kínokat crash nélkül. Tényleg, egyszerűen stabilan ment. Jó, még persze ezen a ponton nem bonyolult sessionökről van szó, de akkor is állta a sarat.
!(left)/images/l9editing.jpg!
*Editálás*.
Egyre jobban el vagyok vele, bár meg kell mondjam, van még hova fejlődni ezen a téren, mindenesetre a rémálmokat nyugodtan el lehet felejteni, egy kis hozzászokás után, egész bonyolult dolgokat szépen meg lehet vele oldani. Az egész koncepció más, mint pro toolsnál, inkább egy picit nekem a _soundscape_ rendszerre hasonlít. Pár óra elteltével már egészen hatékony tud lenni az ember. Még van jópár dolog, amit vagy nem találtam, vagy a logic nem tudja, ezt a későbbiekben megírom majd.
Egy pár dolog, ami még nekem hiányzik:
* fade to cursor
* fade from cursor
* trim to és from cursor
* zoom toogle (mint pro toolsban)
* preroll, postroll (tök alap, ez hogy maradt ki???)
Ez most csak egy rövid lista, tudnék sorolni jópár dolgot. Ja, csúnya dolog, hogy én úgy vettem észre, hogy a _quick swipe_ kompokat érdemes leszámoltatni két dolog miatt is. Egyrészt ha a határáig terheljük a logicot/gépet, akkor biza nemhogy egyszerűen nem sample accurate, hanem csúnya nagyokat tud csúszni, ami szarvashiba.
A másik, hogy érdekes, eddig általam reprodukálhatatlan módon némely sessionökben szétesik a comp. Tehát teljesen más állásban töltődik vissza, mint ahogy ott hagytam.
Éppen ezért a _quick swipe comp_ tárgyalását kitöröltem innen, mert ez így, ebben a formában inkább életveszély, mint jó dolog.
Amin még sokat kell gyúrni:
* waveform megjelenítés (primitív a többi szofthoz képest)
* waveform számolási sebessége (nem értem, a logic gyors, ez meg lassú)
* nem lehet a track magasságát elég nagyra állítani
* i/o plugin tök jó lenne, ha működne rendesen
* arrange ablakban a sávok color bárja alig látható, és nem állítható a nagyságuk
* nem lehet a mérőket kalibrálni és színkódolni (smpte rp200, stb.)
* arrange ablak sávokon pont a track név a legapróbb (miért?)
* nem lehet sok sávot kijelölni az arrange ablakban (pl. nem lehet 8 gitártsávot egyszerre áthelyezni)
* flex audio hihetetlen cpu terheléseket tud okozni (pt elastichoz képest óriási étvágya van)
* arrange ablakban sávok átméretezése együtt/külön, ez kezdetleges, kiforratlan
* sample accurate editing túlságosan függ a zoom mérettől, ez így elég amatőr!
!(left)/images/l9flex.jpg! *Flex Audio:*
_Sokat akar a szarka…._
El is mondom miért érzem így. Egyrészt az egész implementáció nagyon pozitív benyomást tett rám, sokkal elegánsabban van összerakva, mint a pro tools-os elastic audio. Ezért gratula az eplőnek. Az algoritmusok kb. közel ugyanannyit tudnak, ebben én nem tapasztaltam nagy különbséget, pedig a-b teszteket csináltam. A detektálás sebessége viszont cseppet sem gyorsabb, mint pro toolsban. Ez egyébként pont az a rész, ami engem a legkevésbé sem zavar, mert egyszerűen nincs jelentősége. Kivárom, detektáljon nyugodtan, csak *jól*!
És itt kezdődnek a bajok. Ugyanazon az anyagon (mint pt-ban) a flex detektálás kb. 3x annyit hibázik. Erről nem is kívánok többet szólni, remélem updatekben majd javítgatnak az alogritmuson.
Viszont a _detection marker_ szerkesztés egészen rosszul van megoldva szerintem. Sample editorba kell menni, és ott tudunk ezekkel mit kezdeni. Így a markerek korrekciója viszont nehézkes, lassú. Még egy dolog, ami feltűnt. Ha embörfia egész dalban igazi (nem midi) dobfelszereléssel dolgozgat (8-14 sáv min.) a flexmarkerek hozzáadása és elvétele annyira lassú, hogy az meglepő. Ez még nem is lenne talán akkora baj, de bugos is a dolog rendesen.
Például gyorsan adni szeretnék két markert egy megadott helyre, odakattintok, erre teljesen máshova kerül a két marker. Nem snap a megoldás, ezt ellenőriztem. Egyszerűen néha nem bírja tartani a lépést egy jó munkatempóval.
A másik, ami ennél jóval nagyobb probléma, hogy ugye dobot korrigálunk slice módban. Igen, de a filling részt és crossfadek paramétereit nem tudjuk állítani! Ki a fene találta ezt így ki??? Ez vicc. Arról nem is beszélve, hogy nem mindig sikerül a fill rendesen, ilyenkor “elegáns” módon egyszerűen szétvágja pl. a lecsengést, és így legalább jó nagyot pattan hangilag az adott rész. Még tudnék erről mesélni, de a lényeg nem változik, a flex aranyos, de elég kezdetleges implementáció.
*Virtual instruments:*
Alapvetően itt nem kell sokat mondani, tény, a logic ebben ultra erős. A pt8 némi lemaradást már pótolt ezügyben, de van még mit tenni pt részről. Egy apró dolog, mai nekem zavaró volt, hogy bár sokszor igazán sokat tud egy-egy hangszer, de a kezelése abszolút nem kézenfekvő, mondhatnám logikátlan. ![]()
Egy picit az az érzésem, hogy többet kellene foglalkozni a funkcionalitással és kevesebbet a designnal.
!(left)/images/l9drumrep.jpg! *Drum replacement:*
Na, az egyik kedvencem. Inkább hagyták volna ki ez egészet. Annyira rosszul van megcsinálva, hogy az már felháborító. Komolyan. A paraméterezhetősége vetekszik a _my first sony_ tudásállománnyal, és még az is pontatlan. Egyrészt nem jó az algoritmus, de ezen lépjünk túl, majd reméljük fejlesztik. Viszont nem lehet manuálisan hozzáadni/elvenni detection pontokat, tehát vagy mázlink van a saját detektálásával, vagy kemény midi editálás vár ránk, mert ha egyszer az ok-t megnyomtuk, akkor már csak midiben tudunk változtatni.
Ezzel nem is lenne akkora baj, ha legalább pontos lenne, de nem. Tehát nem csak sok olyan dolgot fog meg, ami nem is az adott hangszerhez tartozik, de sokszor időben is rossz helyre teszi, így később kell egyenként a helyére húzni a dolgokat.
A virtual intrument midi triggerelése pedig egy csúnya bug. Például superior drummer esetében annyi false trigger van, hogy egész egyszerűen használhatatlan a dolog. Ja, és hogy ne feledjem, _prelisten_. Hát ez annyira aranyos, hogy a kezét törném darabokra annak, aki ezt így csinálta meg. Eleve 90%-ban klippel ami kijön az exs-ből, de ok, ezt korrigáljuk, majd kiszolózzuk az eredeti és a replace tracket. Több helyen ugrálunk a dalban (ellenőrzés miatt), és hopp a szólónk kikapcsolódik magától. És jé, az exs sáv hiába lett lehúzva, visszaugrik nullára. A fejünk meg szépen leszakad, ahogy a genelec nagy hangerőn szétrobbantja.
Ez a fícsör így nem ficsör szerintem!
*Audio to sampler track:* Bár nekem nem igazán van erre szükségem, ez nagyon teccccik! Olyan jót játszogattam vele, mint egy kisgyerek az új matchboxával. Jól megvan csinálva, úgy is működik a dolog ahogy kell, tényleg csak dícséretet tudok mondani ezzel kapcsolatban. Jól átgondolt, jól kivitelezett dolog! Gratula!
*Bounce:* Ok, nem tagadom, sokszor nem rossz, hogy offline, tehát nem kell realtimeban végigvárni, mint pro toolsnál. Viszont az elég szomorú, hogy a “nagy” bounce menüből nem lehet mono-t csinálni, csak a mixer résznél lehet ezt megtenni. Na mindegy, ez végül is nem olyan nagy gond. Viszont kemény nagy sessionöknél valamiért belehibázik a track elejébe. Ezt nem nagyon értem miért van így, valami bug lehet.
Ami nagyon tetszik:
* mixer részben több sáv kijelölése és “editálása”
* nagyítható pluginek (komolyan tök jó!)
* channelstrip mentés/másolás
* csatorna méterei a mix ablakban nagyon jók (jól érzékelhető a jelszint)
* Inspector view. Ez nuendo óta hiányzik nekem, itt megvan.
* fade – speed up/slow down
* alapban jól használható pluginek (ez már szinte minden dawban van, de akkor is)
* groupolás nagyon jó, jól is használjató
* fadek editálása nagyon jó
!/images/l9waveforms.jpg!
*Waveformok megjelenítése:*
Na, tudom, nekem ez a mániám, de mit tegyek, ha egyszer az ember szinte minden nap nagyon hosszú órákon keresztül ezeket bámulja, akkor azért szeretné, ha normálisan néznének ki. Abszolút nem értem, hogy pont az apple, ahol a design, a megjelenés, az ízlés annyira fontos, hogy a francba tudta ennyire amatőr módon megcsinálni ezt. Bármilyen másik daw-hoz képest a waveform megjelenítés egyszerűen kriminális. Már közepes zoom állásnál is annyira rossz, hogy apróbb dolgokat esély sincs észrevenni.
Ehhez hozzájön az is, hogy cserébe viszont a waveform megjelenítéséhez a kalkuláció nagyon lassú.
A logic viselkedése én úgy vettem észre, hogy mindaddig jó és megbízható, amíg nem próbáljuk meg a határait feszegetni. Amint viszont kemény nagy sessionök kerülnek bele, az egész szoftver viselkedése valahogy kiszámíthatatlanná válik. Nem crashel le, ami azért pozitív, de különböző fura hibaüzenetek jönnek, bizonyos funkciók elkezdenek furán viselkedni.
Egy-két példa:
* nagy terhelésnél a zoomolás néha össze-vissza megy, nem a pontos helyre
* bizonyos helyzetekben indokolatlanul elkezd több arrange ablakot létrehozni
* play/stop elkezd jelentős késéssel dolgozni
* az olldóval vigyázni kell, mert néha rossz helyen vág valamiért
* fadek kezdeténél/végénél pattog
* nem játszik le egy-két régiót (látható, hogy ott van, nincs mute, és mégsem)
Hangsúlyozom, hogy ezek a tünetek csak komoly sessionöknél jöttek elő.
Összességében szerintem a logic egy nagyon jó csomag, amivel szépen lehet dolgozgatni, de mégis sok olyan apró, és néhol nagyobb hibája van, ami az én szemeben nem egyenlő a megbízhatósággal. Ettől függetlenül sikerült valamennyire megszeretnem, így használgatni is fogom, de nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy az egész egy picit keserű. Sok olyan dolog van, amiért számomra amolyan félig kész süti a logic. Tehát már jól néz ki, de még nem finom…






Király alapos teszt, és egyetértek sokmindennel.
Drum replacer az nem a legjobb, sőt használhatatlan.
A comp az a 8asban bugos volt eléggé, update óta nem volt bajom vele (40+ sávon).
Flex drum editinget még nem használtam élesben, de a MacProvideo.com-on van egy tutorial, amiben megmutatják pl.a filleket is, fill gaps, decay meg slice length, milyen parameterezhetőséget hiányolsz.
Waveform-ba szerintem a Cubase gyengébb, de pl zoomnál vannak bajok, és elég bénán lehet fázist ellenőrizni, Pro Tools-ban sokkal jobb az tény. Nekem a fade editálás, kicsit macerás, mert külön toolt kell kapcsolgatni, a samplitude, meg cubase kis fade ikonja vagy mi a regionön és annak húzogatása, sokkal kényelmesebb, gyorsabb.
Nagy terhelésnél teljesen kiszámíthatatlan, kurva sok fejfájást okozott editálás közben (70+ sáv) mindent szarul töltött vissza 9.0-ban (elvileg kijavult), meg keverésnél, elcsesződött a lejátszás, ha új sávot raktam be mert már annyi sáv volt. Inkább szólt volna, hogy bocsi nem bírok több sávot berakni, mint a Pro Tools. Arrange multisáv kijelölés hiánya az tényleg vicc. És a sávnév is tényleg pici.
De szerintem ez inkább zenészeknek, komponistáknak ill. broadcast munkára (rádió, tévé) van kihegyezve.
Drum Replace: van aki szereti, van akinek nem jön be
Flex: messze az egyik legjobban használható eszköz
Fázis ellenőrzés: gyenge, jogos a felháborodás
Fade editálás: nem kell külön kapcsolgatni a Fade tool-ra. Preferenciákban ezt kell beállítani: General/Editing/Fade Tool Click Zones
Terheléses probléma: nem tapasztaltam még hasonlót, érdemes a Freeze funkciót használni
Sávnév méret: tényleg kicsi, de megszokható. Érdemes a Sávnézet beállításokat megnézni. (Configure Track header)
Multitrack select: Hm, sajnos csak a mixerben lehet több sávot kijelölni és csoportosítani.