Magic Mouse teszt

!(left)/images/mmouse1.jpg! Alapvetően régi vágyam volt, hogy ne legyen plusz egy kábel az asztalon, de eddig bármilyen wireless megoldással próbálkoztam, egyszerűen nem voltak túl meggyőzőek. Erre ugye nem is olyan régen az Apple kijött ezzel a magic mouse nevű bluetooth egérrel, ami bevallom őszintén, elsőre inkább egy szép design munkának tűnt nekem, de semmiképpen nem munkaeszköznek. Maga az ötlet persze eleve tetszett, touch felület egy egéren, ez tényleg jó, de nem igazán tudtam elképzelni, hogy ez úgy legyen megoldva, hogy nekem is jó legyen. Valamiért minden ehhez hasonló dologba találok valami kifogásolni valót. Persze lehet, hogy a hiba bennem van, mert már így is elég sok ilyen, és ehhez hasonló számítógépes kiegészítőt “fogyasztottam” el. Ebben az esetben ragaszkodtam a kipróbáláshoz vásárlás előtt, mert a huszonezres árával azért semmiképpen nem nevezhetjük olcsó kisegérnek.

Először csak design, de ha jobban megnézzük, sokat tud

Első látásra tulajdonképpen semmi különös, egy pofás kis átlátszó szappantartóba csomagolták az egyébként tényleg tök jó kinézetű mágikus máuzt. Első lepődés a kicsomagolás. Ennek a kis kütyünek rendes súlya van, ahhoz képest, hogy egy egérről beszélünk. Ebben a kategóriában nehéznek számít szerintem. Persze ebbe belesegít, hogy két darab ceruza elem is szükséges a működéshez, de a vezeték nélküli egerek közt is a súlyosabb kategóriát képviseli. Az alsó rész alumínium, és két nagy csúszka az alján. A teteje pedig az igazi apple design, fehér, kis almalogóval az érintőfelület alatt. Esküszöm többször nem írom le, tényleg szép. Persze engem is inkább az érdekelt, hogy a szépségen túl van-e egyáltalán valami egyéb, ami jó lehet benne.

Az előd, a mighty mouse nekem nem jött be, ráadásul ahogy olvasgattam, rengeteg probléma volt vele. Ezzel remélhetőleg nem lesz. Tehát kicsomagolás után persze bekapcs, és egyből párosítani a géppel. Első döbbenet, nagyon lassú. Erről persze már olvastam, így fel voltam vértezve különböző megoldásokkal, hogy ez ne okozzon gondot, de erről majd később. Tehát lassú, és nem igazán összkomfort érzés, ahogy életében először valaki elkezdi próbálgatni. Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy nem is annyira kényelmetlen, mint ahogy sokan leírják. Egyszerűen csak nem a szokásos forma. Ami elsőre szerelem, az a touch felület. Nem tudom, hogy ki találta ki, és mennyit dolgoztak rajta, de ez hihetetlenül jól sikerült. Persze egy-két dologhoz snow leopard kell, vagy hekkelgetni kell a leopardot. Mivel eddigre én már snow leosítottam magam, ez nem okozott problémát, tehát momentum scrolling, meg minden ilyesmi egyből megvolt. Egyetlen komolyabbnak tűnő problémám volt eddig, hogy néha akadozott a mozgás. Nem nagyon értettem a dolgot, ezért irány a beszmac fórum, lássuk van-e megoldás.

Megoldás persze van, bár nem mondom, hogy annyira örültem ennek. Valamiért nagyon sok mac-ben, ha a beépített bluetooth adaptert használjuk, akkor ez a szakadozó működés tapasztalható, ezért érdemes egy bármilyen, akár noname usb-bluetooth adaptert beszerezni. Először persze nem akartam ezt elhinni, de egy próbát megért a dolog. És láss csodát, tényleg, a külső adapternek köszönhetően teljesen megszűntek a szaggatások, és a szakadozások. Igazából nem teljesen értem a dolgot, mert hardverileg megnézegetve semmi komollyal nem osztozik a belső adapter, de úgy látszik erre még gyúrni kell almáéknak. Legalábbis remélem, hogy gyúrnak rá, mert azért az elég vicces, hogy egy 1500Ft-os adapterrel tökéletesen működik az egerük, de a többszázezres gépben lévővel meg akadozik.

Egy kis kiegészítéssel hihetetlenül okossá lehet tenni

Annyira hamar hozzá lehet szokni ahhoz, hogy csak az ujjainkkal könnyedén meg tudunk oldani dolgokat, hogy már nehéz lesz egy egyszerű egérrel dolgozni.

Meglett az adapter, elkezdett az új egérke normálisan működni, és ez volt az első olyan pont, amikor már nem azon gondolkodtam, hogy milyen ívben vágjam a falhoz, hanem hogy vajon mit lehet kihozni belőle. Tudom, ez, hogy mit lehet kihozni egy egérből elég hülyén hangzik, de ne feledjük, hogy azért csak egy touch felülettel van dolgunk. Szerencsénkre a megjelenést követően sokan rácsaptak a lehetőségre, és egyből elkezdték kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket. Az apple-nek meg nagy fekete pont, hogy miért nem ők maguk tették ezt. Az én személyes kedvencem Magic prefs.

Rengeteg dolgot tud, és még annál is többet, komolyan! Azon túl, hogy mindenféle sebességbeli problémánkat is megoldja egy pillanat alatt, akár plusz gesztusokat is bekapcsolhatunk, amivel már igazán komoly kis eszközzé tehetjük ezt a kis egeret. Akár touch, akár swipe, vagy sokféle többujjas gesztus beállítható. Azért én azt javaslom, hogy ne kapcsolgassunk be mindent egyből, mert úgy elég nehéz lesz hozzászokni a működéséhez, csak szépen sorban, nyugodtan. Eleve alapesetben a momentum scroll, és a kétujjas swipe már nagyon szuper dolog. Ezt úgy mondom, hogy munkára is szuper dolog. Nem mondom, eltart egy pár napot, mire tényleg hozzászokunk, de onnantól a hagyományos egerek még zavaróak is, olyan butának tűnnek. Annyira hamar hozzá lehet szokni ahhoz, hogy csak az ujjainkkal könnyedén meg tudunk oldani dolgokat, hogy már nehéz lesz egy egyszerű egérrel dolgozni. A net egyébként már telis-tele van ilyen, és ehhez hasonló szoftverekkel, szerintem ezek úgymond kötelező kellékei a magic mousenak. Nem mondom, hogy ilyen szoftver nélkül nem jó, de az igazi mégis így, hogy a tényleges fícsöröket használhatjuk.

Ahhoz viszont, hogy igazán megszokjuk, és jól tudjunk vele dolgozni, el kell teljen egy kis idő. Ez nem sok, de azért mondjuk 3-4 nap mindenképpen szükséges, legalábbis az én esetemben az volt. Bármilyen fura, ami a hozzászokásban sokat segíthet, az a játék. Szívből ajánlom mindenkinek a Közveszélyes Munkakerülő blogot. Na ott aztán mindenféle ügyességi és egyéb játékokon tökélyre fejleszthetjük a magic mouse kezelését. Nem kell túlzásba esni, eleinte napi kb. fél óra rengeteget segít. Persze ne felejtsük el a munkát sem. Munka terén a harmadik nap után komoly szinten élménnyé fajul még az editálás is. Tudom, hogy ezek a touch-os dolgok nem világrengetőek, de pont annyit tudnak segíteni, könnyíteni a dolgokon, hogy mégis sokkal jobbnak érzi az ember az egyszerűbb feladatok elvégzését is.

Mindig utáltam például pro toolsban nagy sessionökben scrollozni fel-le, jobbra-balra, most meg, kifejezetten élvezem. Hiába van indokolatlanul sok track, tök egyszerű végigcsúszni rajta oda-vissza. Ráadásul a momentum scroll miatt őrült sebességgel tehetjük mindezt, és persze a nagy sebességű scroll-t bármikor sebészi pontossággal a célterületen meg tudjuk állítani. Mindehhez semmiféle modifier gombra nincs szükség. Sőt, kívülről úgy néz ki, mintha semmit nem is csinálnánk, hiszen csak egy ujjal navigálunk bármilyen irányba. Második kedvencen az almalogó területén aktivizálható egyszeri érintés. Ezt is a magicprefs segítségével tudjuk beállítani. Gyakorlatilag bármit rá tudunk programozni, úgyhogy egy érintés, és akár komplett billentyűkombináció is végrehajtható. Persze én csak egy kis részét használom ki a komplett tudásnak, de így is nagyon meggyőző a dolog.
Az elem merüléséről eddig nem tudok sokat mondani, lassan három hetes aktív használat után még úgy 60%-on vannak az elemek. Az aktív használat az kb. napi 8-10 óra, és nincs nagyon pihenőideje az egérnek. Ettől függetlenül lehet, hogy a hosszútávú megoldás valamiféle tölthető akku lesz.

Még egy előny, ami persze az összes wireless eszköznél így van, hogy bárhová pakolhatjuk, nem tekeredünk bele a kábelekbe. A hatótávolsága abszolút jó, úgyhogy akár olyan zenészeknek is jól jöhet, akik a hangszerek miatt egy kicsit néha távolabb ülnek a géptől. Az igazsághoz azért az hozzátartozik, hogy nem hiszem, hogy mindenkinek jó lenne a magic mouse. Nekem valamiért nagyon kényelmes, hogy ennyire lapos az egész, de nagyobb kézzel rendelkező emberkéknél ez akár komoly hátrány is lehet. Ahogy fentebb már írtam, mindenképpen tessék kipróbálni vásárlás előtt. Nekem abszolút bejött, nagyon szeretem.



Kategória: egyéb, tesztek | A közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>