Nemrég nekifeküdtem, és nagy rendet tettem a zenekönyvtárban. Ideje volt, meglehetősen nagy káosz uralkodott már el benne, sokszor eligazodni is nehéz volt, egy-egy régen hallgatott előadót pedig megtalálni egyenesen a lehetetlennel vetekedett. Ennek apropóján rengeteg régi albumot hallgattam meg, és őszinte sajnálatomra azt kell, hogy mondjam, hogy a régebbi albumok általánosságban jelentősen jobban szólnak, mint a legtöbb mai. Most nem akarok én különböző digitális vs. analóg vitákba bocsátkozni, nem is lenne értelme, és nem is lényeges most a technológia. Miért nem? Mert kb. a kilencvenes évektől mondjuk napjainkig néztem/hallgattam a dolgokat, tehát az úgymond régebbi albumok között is sok olyan van, ahol meghatározóan digitális technikát használtak. Ettől ezek semmivel sem rosszabbak, sőt, szerintem sokan meglepődnének. Na, de hagyjuk is a technológiai értekezést, annak itt most nincs helye.
h5. Semmi másra nem figyelni, csak zenehallgatás!
Kifejezetten csak élmény alapon fülelve ha egy kicsit jegyzetelünk is, egész könnyen megállapítható, hogy valamiért már 2000 felé is, de utána még észrevehetően az albumok hangminősége nagyot zuhant. Persze nyilván ebben óriási szerepe van a loudness war-nak , és még számos dolognak. De mégis, annak ellenére, hogy ma egy olyan idióta trend uralkodik, hogy mindent lehetőleg 0DbFS-re paszírozzunk, még mindig akadnak olyan gyöngyszemek, amik kilógnak a sorból. Nem lehet kifelejteni az okok sorából azt sem, hogy manapság persze rengeteg olyan ember is csinál lemezt, aki inkább hangszertulajdonos, mint zenész. Félreértés ne legyen, semmi bajom azzal, hogy elérhető közelségbe került sokak számára a lemezkészítés, csak valahogy úgy tűnik, hogy régen a zenésztábor is szorgalmasabban végezte el a “házi feladatát”.
És ez ugyanúgy vonatkozik a hangmérnökökre, producerekre. Az az igazság, hogy nekem nagyon úgy tűnik, hogy egyszerűen a legtöbben ellustultak. Lusták ahhoz, hogy tényleg legalább a maximális tudásuk körüli produktumot hozzanak létre. A zenészek sok esetben lustábbak lettek, hiszen nagyon sok probléma (bár ez vitatható) már javítható. Ezzel együtt természetesen a hangmérnöki oldal is szépen nyugodtan elkényelmesedett. Vettünk számítógépeket, a gyártók csináltak tök jó daw szoftvereket, mi meg bambán javítgattunk/javítgatunk minden hibát. Sokszor már talán azt sem vesszük észre, ha valami igazán jó zenei dolog kerül elő, gyorsan, gépiesen bedobáljuk a sessionbe, korrigáljuk a tempóját, agyoneditáljuk, kiegészítünk, lecserélünk, majd a végén még büszkék is vagyunk rá, hogy mennyire hatékonyak vagyunk. Persze sokszor inkább kártékonyak, ahogy azt sok albumon hallhatjuk.
p(pq). a zenésztábor is szorgalmasabban végezte el a “házi feladatát”
Kedvenc vesszőparipám a hangszerelés. Ez még akkor is komoly feladat, ha valakinek alapvetően jó zenei ízlése van. Ez tényleg magában egy igazi művészet. Legjobb, ha ért hozzá valaki és ráadásnak még ízlése is van. Sok feltörekvő tehetség pont itt vérzik el, hogy bár ötletei, zeneisége alapján sokkal jobb dolgokat tudna, agyonhangszereli a dolgokat. Persze nagyon nehéz az egyik alapvető törvényt betartani: *A kevesebb legtöbbször több!*
Szerintem ezen kis odafigyeléssel és nyitottsággal sokat lehetne javítani. Nem hiszem, hogy régen annyival jobb emberek születtek volna. Inkább gondolom, hogy jóval több munkát fektettek a dolgaikba. Persze nyilván rengeteg technikai kompromisszumot kellet kötniük, de talán ez is sok esetben még segítette is őket. Ma már mindenki számára hozzáférhető kismillió virtuális hangszer. Ez egyik oldalról fantasztikus dolog, de mint annyi minden más, ez is kétélű fegyver. Pedig egészen kis odafigyeléssel komoly hasznot húzhatnánk ebből. Pont a hangszerelés terén, hiszen nem kell hosszú órákon keresztül túráztatni minden zenészt a különböző ötletekkel, a fő gondolatokat ki lehet próbálni, végtelen számban lehet változtatni. Így elméletben sokkal kiforrottabban lehetne hangszerelni (teszik is ezt sokan, de nem elegen).
De miért is utasítottam el a technikai megközelítést? Mert egy végtelen, értelmetlen vitává tud fajulni a dolog. Egyszerűen sok-sok fórumtapasztalat után azt mondom, hogy egyenlőre nincs meg a vitapartnerekben az intelligencia ahhoz, hogy normálisan értekezzenek erről. Egyik tábor fanatikusabb, mint a másik. Nagyon kevés olyan dolgot olvastam eddig ezzel kapcsolatban, ami legalább közelít az objektív álláspont felé. Ráadásul nagyon hamar elkerülhetetlen, hogy elég komolyan belemásszunk mindkét technológiába. Ez több kérdést is felvet. Nyilván mind a két oldalon meglehetősen komoly szakértelem és tapasztalat kell a vita folytatásához, másrészt hihetetlen fokú nyitottság is. Végül pedig valószínűleg elég szigorúan moderálni kellene a beszélgetést, hogy ne fajuljon háborúvá.
p(pq). Itt élünk a nagy vintidzs meg mojo korban, ehhez képest egyre hallgathatatlanabbul szólnak a lemezek
De ne is kanyarodjunk ennyire el a témától. Igyekeztem egy nem igazán reprezentatív kis statisztikát csinálni. A műfajokat nem választottam szét, tehát teljesen egybe vettem a rock-ot, a jazz-t, metált, klasszikust, tehát tényleg mindent. Egy lényeg volt, hogy mondjuk úgy 100 lemezből mennyi a tényleg jól megszólaló, hangilag igazán élvezhető. Tehát kb. 100 régebbi, főleg 2000 előtti, és 100 úgymond mai albumot vettem alapul. Ezek alapján nekem egyértelműnek tűnik, hogy a minőség közel sem olyan fontos szempont ma, mint régebben. Itt élünk a nagy vintidzs meg mojo korban, ehhez képest egyre hallgathatatlanabbul szólnak a lemezek. Egyszerűen nem értem, nem akarom érteni. Persze tudom, nagyon sok oka van és lehet ennek, de ettől még nem lesz jobb hallgatni a rosszul szóló dolgokat. És tényleg, ne is kezdjük el azt a kötözködést, hogy most mit is értünk jól szólás alatt. De ha mindenképpen kell valamiféle összetákolt definíció, akkor legyen.Szerintem az a produktum szól jól, ami dinamikus, kiegyenlítetten szól minden tartományban (nem vágja le a fejem pl. a 4k), ízléssel van effektelve, közvetíti a dal mondanivalóját. És, hogy kedvenc vesszőparipámat ne hagyjam ki, nagyon jó hallgatni halkan is, de nagy hangerőn is. Szerintem ennyi most elég is. Ha valami ezt a pár dolgot hirtelen teljesíti, arra már biztos, hogy nem lehet rámondani, hogy pocsékul szól.
h5. Konklúzió
Én nem nagyon hiszek olyan dolgokban, hogy máshol igényesebbek az emberek, vagy tehetségesebbek. Egyszerűen talán csak néha jobban odafigyelnek, de alapvetően semmivel sem jobbak. Én személyesen is annyi jó zenészt ismerek itthon, hogy felsorolni is nehéz lenne. Persze nem szeretném, hogy ha bárki úgy gondolná, hogy csak az eszközökre és a zenészekre akarom én ezt fogni, nyilvánvalóan legalább akkora szerepe van ezekben a dolgokban a hangmérnököknek is. És persze az agyonmisztifikált masteringnek is.
Persze háborogni könnyű, hiszen a megoldást én sem tudom, bár szerintem ha egy picit mindenki igényesebb lenne a saját munkájára, akkor talán jó irányba is változhatnának a dolgok.
