!/images/futurept.jpg! Több fronton is megy széleskörű kutatás pro tools használók körében, hogy melyek azok a funkciók, amiket az emberek leginkább szeretnének a programban viszontlátni. Van köztük olyan, ami már régóta nagy vágy, vannak apróbb dolgok, amik a mindennapi munkát könnyítenék meg, és természetesen szép számban vannak olyan kérések is, amik szimplán más daw fícsöreit szeretné látni a pro toolsban.
Természetesen mindenkinek megvan a saját kis toplistája, ezért fontos ez, hogy szélesebb körben vizsgáljuk a kérdést, hiszen csak így kaphatunk átfogó képet arról, hogy mi várható a jövőben.
Most csak a toplista tényleg legnépszerűbb részéből szemezgettem, mert a fejlesztési ötletek közt annyi jó van, hogy akár egy évig is írogathatnám.
*1. Automatic delay compensation for Pro Tools*
Ez az abszolút listavezető, gyakorlatilag minden szavazáson. Természetesen az elég nagy natív tábornak köszönhetően, de ha már itt tartunk, ne felejtsük el, hogy hd-ban is limitált a delay kompenzáció mértéke, ezt nyilván a hd userek szeretnék végtelenné tenni.
Az igény természetesen jogos, ezt a digi is tudja, remélem tesz is róla, hogy ez a sok éve kért funkció minél hamarabb belekerüljön az összes szoftververzióba. Szinte mindenkinek van egy jó indoka, hogy miért kell ez. A legrosszabb, amit eddig hallottam: “mert más dawban is van ilyen.” Hát ha nem is ezért, de millió másért én is szeretném, ha végre valahára megkapnánk ezt. Persze akkor nem tudom, hogy bizonyos fórumokon mivel támadnák a digit, mert eddig ez az egyetlen stabil pont, főleg a jól ismert _pointless bashereknek_.
*2. Bounce faster than realtime*
Vannak helyzetek, amikor bizony ez nagyon jól jönne. Igaz, hogy profi körökben ennek ellenére valószínűleg többen használnák továbbra is a _bounce to disk-et_, vagy a _record to track-et_, de ettől függetlenül nagy igény mutatkozik erre a funkcióra is. Nem is tagadhatjuk, hogy sok esetben nagyon sokat segítene.
*3. Freeze tracks*
Ez lett a harmadik, de mielőtt valaki azt gondolná, hogy a többi programból már jól ismert funkciót várjuk mi userek, az bizony téved. A pontos igény igazából egy olyan funkcióról szól, ami gyakorlatilag ötvözi az eredeti _freeze track-et_, a _bounce in place-t_ és a _track rendert_ természetesen delay kompenzációval együtt. Gondolom ez most így hirtelen sok, de ha szépen lassan végiggondoljuk, akkor azért látszik, hogy ez egy olyan funkció lehetne, ami megint elég előremutató a daw-k világában. Mivel meglehetősen jó helyezést ért el a listán, még talán esélyünk is van rá, hogy megkapjuk. Személy szerint én inkább ezt tettem volna az első helyre.
*4. Marker improvements*
Ismét elég bonyolult a dolog. Már most is okosabb és sokoldalúbb a pro tools marker kezelése, mint amit a legtöbb daw fel tud mutatni, de most ezt kívánják a felhasználók még komolyabbá varázsolni. Csak úgy ízelítőként említeném, hogy eleve több marker ruler lenne, ami ráadásul több layerrel is rendelkezne. Ezek természetesen rendezhető és különböző módon filterezhetőek lennének. Egy kicsit homályos az a rész, hogy komplett marker playlisteket kellene csinálni, csakúgy, mint az audio sávoknál, de majd meglátjuk, mit gondolnak ki a fejlesztők. Mindenesetre ötletnek nagyon jó.
*5. Folders in the region list*
Ez is nagyon egyértelműnek tűnik, de itt is nagyon komoly ötletek kerültek elő. Eleve az alapelképzelés az volt, hogy a régiólistában könyvtárak legyenek, de úgy, hogy ez sessiön szinten menedzselhető legyen. Ez már magában jó. A továbbfejlesztett változat már arról szól, hogy a régiólistát a mai formájában komplett felejtsék el, és egy teljes, komoly integrációt készítsenek a régió listából, és a workspace browserből. Ez így első hallásra főleg post production körökben lenne ismét nagy durranás, de ahogy ezen gondolkodtam, szerintem nagyon jól lehetne használni “egyszerűbb” zenei felvételeknél és keverésnél is, arról már nem is beszélve, hogy nagyon komolyan testre lehetne szabni egy-egy session felépítését, és mellette még kompatibilis is maradna az előző verziókkal.
*6. Mp3 option for free*
Ez már régen is kiverte a biztosítékot mindenkinél, hogy a diginél fizetős az mp3 opció. És igaza is van mindenkinek, aki ezen kiakad. Azért 2009-ben ne kelljen már egy primitív mp3 export lehetőségért fizetni.
*7. Region/clip based effects*
Majdnem úgy, mint a sequoia-ban. Tényleg szuper lenne. Ez azt jelenti, hogy azon kívül, hogy egy csatorna channelstripjére inzertáljuk a plugineket, külön-külön, régiókra is tudnánk effekteket pakolni, természetesen _non-destructive_ módon. Ezt ha jól tudom, egyenlőre egyedül a samplitude/sequoia páros tudja. Hátha nemsokára már a pro tools is.
*8. Improved meters (rms, vu metering option)*
Ez azért már alakult a nyolcas verzióval, de tény, hogy van még mit javítani rajta. Most az az ötlet, hogy a csatornákon is kapcsolni lehetne, hogy milyen típusú mérést szeretnénk használni. Itt persze jó lenne, ha komplett _k-system metering_ lenne, de amiről több szó esik, az a klasszikus vu metering, és a bbc skála.
*9. Pro Tools native 32/64 bit with Pro Tools HD features*
Igazából ezen is csodálkozom, hogy csak kilencedik lett a toplistán. Bár én nem vagyok annyira okos, hogy teljesen pontosan tudjam, hogy milyen előnyt jelentene a 64bites alkalmazás, csak pár általános dolgot ismerek belőle. De a mondat második része az, amit én is jó ideje hangoztatok. Ha a hd funkcióit egy az egyben belepakolnák minden verziójukba (vagy egy ún. natív pro toolsba), azzal gyakorlatilag nagyon sok ponton porrá aláznák a konkurenciát. Nem hiszem, hogy ezt egyhamar meglépik, pedig az én véleményem az, hogy ezzel biztosítanák igazán, hogy továbbra is villoghassanak az _industry standard_ jelzővel.
*10. Fix bugs, before adding new features*
Nehéz nem egyetérteni vele. Nekem egyébként az a tapasztalatom, hogy a bugokkal kapcsolatban a pro tools közösségnek úgy általában kisebb az ingerküszöbe, mint más daw-k felhasználóinak. (nem fricskának szánom ezt!) Lehet, hogy ez a nagyon nagyszámú profi felhasználó miatt van, de én azt látom, hogy sokkal jobban elvárják a digitől a hosszú távú hibamentes működést, mint szinte bármely más cégtől. Persze, hogy őszinte legyek, aki _industry standard_, az adjon is magára!
Egyenlőre így fest a top tíz igény a felhasználók részéről. Persze ez csak a top tíz. Annyira sok tényleg hihetetlenül jó ötlet és elképzelés van, hogy nyomon követni is nehéz. Csak a digi (bocsánat, avid) hivatalos ötletelő oldalán több, mint 500 újítási lehetőség van. Van ezek közt teljesen új funkció, van a régi finomítására szolgáló, és persze van olyan kezdeményezés is, ami egyszerűen csak egy másik daw-ból ismert funkciót szeretne a pro toolsban látni.
Nagyon remélem, hogy nemsokára a hasznát is látni fogjuk ezeknek az ötleteléseknek.






A meteringnél az jó lenne, ha több féle metert lehetne egymás mellé tenni,…meg lehetne szebb is a PT dizájnja
)