Qlab, az egyik legjobb showcontrol software mac-re

Az utóbbi időben szükségessé vált valamiféle showcontrol szoftver, mert olyan előadások születtek a színházban, ami bizony indokolttá tette, hogy sokkal összetetteb dolgokat is létrehozzunk. Akárhogy is próbáltunk egyszerűsíteni, cd lejátszókkal nem lehetett megoldani a dolgokat. Egyrészt a bejátszandó anyagok sokasága, másrészt sűrűsége és nonlinearitása kívánta meg, hogy új dolgokban gondolkodjunk. A megoldást elméletben persze tudtuk, kell valamiféle lebonyolító szoftver. Eddig persze ez olyan, minthogy legyen világbéke, ezt bárki tudja. Innen indultak el a kutatások.

Mik is azok az elvárások, amikkel szembenézünk, illetve amit elvárunk ezektől a szoftverektől:

  • instant play
  • a bejátszás előtt lássam a képernyőn a végszavakat, megjegyzéseket
  • lehessen bejátszásonként hangerőt állítani
  • egyszerre akár több dolog is meg kell, hogy szólaljon
  • stabil legyen
  • egyszerű legyen kezelni
  • könnyen lehessen a qlistet editálni

Egy probléma volt csak, ami kis hazánkban természetesen szinte mindig az elsődleges, hogy ne legyen drága, de mégjobb, ha ingyen van. Hát nem volt rövid idő, de gyakorlatilag minden szempontnak megfeleltünk, megtaláltuk a megoldást. A neve pedig Qlab. Egy hihetetlenül okos szofver, aminek ráadásul elég szép része ingyenes, csak az advanced funkciókért kell fizetnünk, de azok sem túl drágák.

Első körben én mindig úgy kezdek hozzá egy szoftver vizsgálatához, hogy nem bújom napokig a leírást, hanem kipróbálom, hogy számomra mennyire intuitív a program, mennyi mindent tudok hirtelen magamtól megoldani. Szerintem ez nagyon lényeges, mert így hamar kiderül, hogy legalább hasonlít-e a gondolkodásmódunk. Mert, ha nem, lehet, hogy nagyon sokat fogunk kínlódni. Ez persze nem százszázalékos recept, de nekem eddig bevállt. Tehát programot letölt és installál, majd jöhet az első próba.

A kezelőfelület nagyon barátságos, mondhatni vonzó, amolyan igazi mac-es szoftver, egyszerű, tudja a dolgát, sőt nagyon jól tudja, de közben jól is néz ki, és ráadásul könnyen kezelhető. Igazából egy komplett színházi előadást össze tud rakni az ember anélkül, hogy órákat olvasgatna és bújná a helpfórumokat. Végre egy program, ahol tényleg nem ütközünk folyamatosan “kerítésekbe”. Ok, az ingyenes verziónak vannak megkötései, de az is annyit tud, hogy egészen komoly dolgok esetén is tök jó, ha meg már átmennénk az ultrabonyolult kategóriába akkor igazán megéri az árát ami területenként (hang, videó, stb.) 249 dollár, ha pedig mindent akarunk, akkor az is csak 599 dollár. Így elsőre lehet, hogy soknak hangzik, de ez úgymond a showcontrolok világában nagyon is olcsó.

A felhasználói felület egészen egyszerű, nem téved el a szemünk, minden nagyon jó helyen van, de persze át is rendezhetünk pár dolgot, ha nekünk az alaphelyzet mégsem felelne meg valamiért. Nincs túlbonyolítva, vagy egszerűen duplán kattintunk a kívánt tipusú q-ra (audio, stop, video, stb.), vagy a q melletti billentyűkombinációt használjuk. Mac-es program lévén természetesen drag&drop-os módszerrel is dobálhatjuk bele a fájlokat, de ha keresgélnünk kell könyvtárakban, az adott q info fülén a target mezőben ezt is megtehetjük. Meg tudjuk adni, hogy melyik hangkártyakimeneten szólaljon meg az anyag, és természetesen azt is, hogy milyen hangerővel. Ami külön bónusz, hogy egy az egész fájlra kiterjedő úgynevezett fade envelope-unk is van, amivel gyakorlatilag egy hangfájlon belül tetszőlegesen hangerőzhetünk, fadelhetünk kedvünk és igényünk szerint. Ha pedig új anyag érkezik, vagy csak nem voltunk elég alaposak editáláskor és a hanganyag eleje, vagy éppen a vége nem jó, túl sok a szünet, a settings fülön beállíthatjuk, hogy melyik fájlt honnan, és meddig játsza le a program.

Természetesen a logikáját ennek is meg kell szokni, de alapvetően nagyon felhasználóbarát az egész kidolgozás és működés. Ha pedig valamit nem értünk elsőre, még mindig ott van a leírás ami tömör és egyértelmű. Ezért és még jópár dologért természetesen azért egy rövid idő után én mindig azt javaslom, hogy legalább fussa át mindenki a manualt is, ha használni akarja a szoftvert. Abból még baj nem volt, hogy megtanultunk dolgokat :)

Lássuk, hogy mi jár az ingyenes verzióval:

  • audio cue
  • group cue
  • start cue
  • stop cue
  • go to cue
  • memo cue
  • wait cue
  • fade cue
  • hotkey triggers
  • use any file format supported by quicktime
  • fade envelope
  • autocontinue and autofollow
  • unlimited cues and q lists

Ebből is látszik, hogy a fejlesztők nem spóroltak az ingyen adományokkal sem, a fizetős verzió pedig gyakorlatilag többet tud, mint amit megálmodhatunk. A qlabet a világ számos nagyon híres helyén használták és használják sikeresen. Nem nehéz kitalálni, hogy a siker titka természetesen egyrészt a tudásában rejlik, másrészt abban, hogy gyakorlatilag lehetetlen lefagyasztani. Ha az oprendszer normális állapotban van, ez a program csak teszi a dolgát hiba nélkül. Még egy dolgot említenék, ami nekem nagyon szimpatikus, hogy egyrészt természetesen core audiot is használ, de szinte bármelyik mac kompatibilis audio interfészt is felismeri. És mielőtt lemaradna, a Qlab innen tölthető le.

Kategória: hang és stúdiótechnika, hasznos szoftverek | A közvetlen link.

Qlab, az egyik legjobb showcontrol software mac-re bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Hajdu Gábor hozzászólása:

    Zseniális program!

  2. Hajdu Gábor hozzászólása:

    Kár, hogy nincs senki hozzászóló, lenne egy pár kérdésem a programmal kapcsolatban, persze már sok mindenre rájöttem magamtól is, de azért szívesen olvasnék észrevételeket.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

Connect with Facebook

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>