!(left)/images/hard_drive.jpg! Úgy tűnik, hogy ez éveken keresztül még központi probléma marad. A hard disk. Pontosabban az a hdd, amit úgymond session drive-nak használunk. Az eddig is tiszta volt, hogy erősen javallott, hogy *ne* a rendszermeghajtóra dolgozzunk. Ennek számos oka van, amit most nem is részleteznék. Régen erre a bizonyos session, vagy munkameghajtóra meglehetősen szigorú szabályok vonatkoztak. Ezek szépen lassan kikoptak, ám szerintem nem indokolt módon. Ugyanis ahogy ezek a szabályok szépen lassan eltűntek az életünkből, úgy jöttek elő sorra a sessiondrive körüli hibák. Vagy a szoftver akadt meg, vagy az operációs rendszer hisztizett valamivel, vagy csak egyszerűen a kiélezett árversenyben az egyszeri vásárló olyan disket vásárolt, ami köszönőviszonyban nem volt a szoftver elvárásaival.
Éppen ezért döntöttek úgy a pro tools szoftveresei, hogy szépen visszacsempészik a szigorítások legalább egy részét. Mielőtt nagyon felidegesítenénk magunkat, elárulom, hogy bizony ezzel nekünk tesznek szívességet, a mi életünk lesz könnyebb, ha pár egyszerű dolgot betartunk. Van egy teljesen általános probléma, amit szerintem szinte mindenki, aki valaha foglalkozott komolyabb pro tools rendszerekkel, ismer. Történetesen az, hogy a szoftver nem hajlandó semmit sem kezdeni a session meghajtóval, egész egyszerűen azt írja, hogy “_not valid record volume_”. Kétségbeesés helyett van egy pár egyszerű dolog, amit ilyenkor érdemes megnézni. Először is ellenőrizzük le, hogy megfelelő formátumra van-e formázva a harddisk. Ez windows esetében lehetőleg _ntfs_ legyen, macintosh esetében pedig _osx extended journaled_. Ha ez rendben van, akkor indítsuk el a pro tools-t, és hívjuk elő a _workspace_ ablakot. Itt a meghajtók mellett található egy apró kis betű, ami a meghajtó besorolását jelzi.
!/images/workspacewindow.jpg!
Ez három fajta lehet, nekünk ebben az esetben kizárólag az *R* betű kell. Ez jelöli, hogy a drive alkalmas mindennemű munkára, tehát _record_ meghajtó. Ha semmi hardveres probléma nincs, és a formázás is rendben, akkor eleve *R* besorolást kap a diszkünk. Ha valamilyen misztikus oknál fogva ez mégsem így lenne (ritkán előfordul), akkor az előbb említett _workspace_ ablakban a betűre kattintva átállíthatjuk mi magunk is a besorolást. Ha csak egyszerűen “elnézte” a pro tools, akkor ahogy átkapcsoljuk, el is fogja fogadni, és ezzel be is fejeztük a fejtést, dolgozhatunk. De mi van akkor, ha nem engedi átállítani a besorolást? Akkor is van még pár dolog amit megtehetünk, mielőtt pánikba esnénk.
h5. Jópár dolgot ellenőrizni kell, és ha probléma merül fel, javítani is
p(pq). ahogy ezek a szabályok szépen lassan eltűntek az életünkből, úgy jöttek elő sorra a sessiondrive körüli hibák
Illegális karakterek. Bizony, már az operációs rendszer szintjén is komoly problémákba ütközhetünk, de nyilvánvalóan egy daw, ami meglehetősen speciális szoftver, még háklisabb ilyen téren. Mik is ezek a karakterek? Például ékezetes betűk, és általában véve a különböző írásjelek, mint pl. 
-%”/’+§=, stb.
Ha egy mód van rá, ilyeneket inkább alapvetően ne alkalmazzunk. A meghajtók neve minden esetben legyen rövid, ékezet és speciális karakterektől mentes. Ez a legtutibb módszer arra, hogy egyáltalán ne is kelljen aggódnunk a névadás miatt. Tehát csak példaként, jó név lehet az, hogy _session1_, de meglehetősen rossz ötlet lenne a _Béluska’gyönyörű%munkái_ nevet adni. Bár itt most ez nem téma, de egészen hasonló ajánlások vonatkoznak a fájlnevekre is.
Ma már ahogy körülnézünk, hihetetlen mennyiségű ilyen-olyan harddisket lehet kapni. Alapszabályként röviden csak annyit, hogy minél gyorsabb (5400, 7200, 10000rpm), annál jobb, és az úgy nevezett _seek time-ok_, tehát a “hozzáférési” idők minél kisebbek legyenek. Nyilván a kapacitását a saját igényeink határozzák meg, ma már nem drága akár 1TB-os lemezt venni. Én inkább ilyen esetben két darab 500GB-osra szavaznék, így még az agyonemlegetett backup is megvalósulhatna. Nem sok igazi hdd gyártó van a piacon, ezek közül azt kell, hogy mondjam, hogy szinte teljesen mindegy, melyiket választjuk. Mindenkinek van egy jó/rossz sztorija mindegyik gyártóról. Itt is annyi ideje dolgozunk harddiskekkel, hogy konkrétan nem tudok olyan gyártót mondani, akinek ne hullott volna el meghajtója. Mindenkinek van egy-két kedvence, használjuk ami beválik, itt nincs nagyon komoly egyéb szabály.
p(pq). ha pro tools kompatibilis a drive, akkor egészen biztosak lehetünk benne, hogy minden mással is működni fog
Külső meghajtók esetében viszont érdemes még legalább egy dolgot figyelembe venni, mégpedig, hogy milyen chipsettel lett szerelve az adott termék. Itt is létezik kismillió fajta, de sajnos nem mind “muzsikál” megfelelően. Ezen a téren a pro tools talán háklisabb, mint a többi szoftver, de azt kell, hogy mondjam, hogy teljesen igaza van. Ráadásul még egy előny, hogy ha pro tools kompatibilis a drive, akkor egészen biztosak lehetünk benne, hogy minden mással is működni fog, ez tuti, tapasztaltam. Egy dologra nagyon figyeljünk, csak és kizárólag *oxford* chipsettel rendelkező külső meghajtót vegyünk. Lehet, hogy a másik szebben világít, vagy ingyen ad valami hasztalan apróbb szoftvert, de higgyétek el, nem hiába vált gyakorlatilag világszerte elfogadott ipari sztenderdé az audio és videó területen az oxford chipset. Oxford 911-es chipsettől kezdve bármi jó, de tényleg ne próbálkozzunk mindenféle mással, egyszerűen nincs értelme. Ha ez is stimmel, akkor már tényleg csak pár apróság maradt.
Macintoshon kétféle úgynevezett _partition table_ létezik. Ma már persze inkább csak az egyiket használják, és talán éppen ezért, bár ritkán, ez is okozhat problémát. A régebbi, már nem igazán használt “rendszer” az apple partition map.
Na, ez nem jó nekünk. Ma már a GUID partition table a “menő”, így érdemes ezt használni. Ez a probléma azért nagyon ritka, mert ma már szinte minden egyes rendszer alapvetően guid-ra formáz.
h5. Ne essünk kétségbe, ha nem sikerül első próbálkozásra minden
Ha úgy tűnik, hogy eddig minden stimmel, de mégsem tudjuk még mindig *R*-re állítani a meghatót, akkor próbáljuk meg ellenőrizni, hogy minden megfelelő-e. Windowson régen erre a scandisket lehetett használni, ami javítani is tudott apróbb hibákat. Persze bármilyen 3rd party alkalmazás is megfelelő, ami el tudja végezni ezeket a feladatokat. Mac-eseknél javaslom az _applications/utility/disk utility_ használatát, ahol nem csak ellenőrizhetünk, de “gyógyíthatunk” is meghajtókat. Valamint ne feledjük, ne hagyjuk ki a _repair permission_ parancsot sem, néha ez is segít. Igazán ritka esetekben még ilyenkor is lehet probléma, bár megmondom őszintén én még ilyennel nem találkoztam, de hallottam róla. Ilyenkor a legjobb, ha a szükséges adatokat lementjük egy másik drive-ra, és újraformázzuk a session drive-ot. Viszonylag hosszúra nyúlt ez, de ha fizikailag nem hibás a hdd, és betartottuk a kompatibilitási dolgokat, akkor így már mindennek szépen kell működni.
Világszerte sok kezdő pro toolsos panaszkodott, hogy most, a 8.0.3-al bizonyos fentebb említett session drive problémába ütköztek. Ez azért van, mert a 8.0-ás verzió még elnézett pár dolgot, de ahogy azt az elején is írtam, a 8.0.3 már szigorúbb ilyen téren. Akinek a frissítés óta nem akar működni *R*-ként a meghajtója, az 99%, hogy vagy rosszul van formázva, vagy illegális karaktereket tartalmaz a meghajtó neve. Tudom, hogy sokszor ez nagyon hosszúnak tűnik, de hogy mégse legyen annyira ijesztő, összeszedtem egy kis listába, hogy mire kell odafigyelni.
* Session mindig fizikailag külön meghajtón legyen (ne rendszerdrive!)
* Windows esetében ntfs, mac esetében mac os extended (journaled) legyen a formázás
* A megható neve ne tartalmazzon illegális karaktereket
* A drive lehetőleg minimum 7200rpm-es legyen, minél nagyobb cache-el, minél kisebb hozzáférési idővel
* Külső meghajtó esetén mindenképpen oxford chipsetes legyen a csatoló felület (pl. western digital mybook studio edition)
* Soha ne alkalmazzunk raid tömböt session meghajtónak
* Ne legyen usb-s a külső megható
* Ide, sata, firewire 400, és firewire 800 meghajtók a megfelelőek
