Ha a telefon eladó, megéri megvenni?

telefon eladó

telefon eladó

A használt okostelefonok piaca érdekes jelenség. Tekintve, hogy minden évben kihoz szinte minden nagy cég egy újabb modellt a legsikeresebb szériában, az előző szériás telefonok értéke mindig rohamosan csökken a megjelenést követően. Vannak, akik ilyenkor adnak el, és vannak, akik ilyenkor vesznek készüléket. Általában mindkét fél jól jár, ha egy egyel régebbi szériás telefon eladó, hiszen az új modell megjelenésekor a régi ára általában mindig zuhan kb. 25-30%-ot. A használt okostelefonokat azonban manapság mindig jól meg kell nézni.

Igaz, hogy nem olyan nagy szerkezetről van szó, mint egy autó, így az átvizsgálandó terület is jelentősen kevesebb. Szerencsére a telefonok jellegéből adódóan belül nem igazán történik amortizáció, kívül azonban ez jelentős lehet! Szétütött jack aljzat, lekopott sarkok, karcos kijelző, megsérült ház, torzító hangszórók, és még sorolhatnánk. Ha a telefon eladó, akkor pont akkora esély van jó vételt szerezni, mint egy borzalmasat. A vásárlón múlik, hogy észreveszi-e ezeket a hibákat, vagy hogy egyáltalán érdeklik e őt. A használt okostelefonok piaca főleg azoknak van, akik ki szeretnék próbálni a valódi prémium telefonokat, azonban megjelenéskor azok túl drágának bizonyulnak, így nem veszik meg őket, hanem inkább megvárják, míg azok ára esik mondjuk egy új modell megjelenése miatt. Ezzel a praktikával semmi baj sincs, hiszen az újonnan megjelenő okostelefon modellek általában valóban túlárazottak, különösen az Apple és a Samsung tájékán, és az az igazság, hogy manapság már nem is tudnak sokkal több mindent, mint a régebbi modell. Az eladó telefon tehát jó döntés lehet!

Print Friendly, PDF & Email

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás