Ütésálló okostelefon? Nem rossz választás!

ütésálló okostelefon

ütésálló okostelefon

Rengetegen dolgoznak manapság olyan körülmények között, ahol nem éppen ideális átlagos telefonokkal tevékenykedni. Építőiparosok, szakemberek, ipari dolgozók számára már rég ki lettek találva olyan telefonok, melyek rendkívül jól bírják a gyűrődést és kifejezetten ütésállók. A Caterpillar cég, mely egyébként első sorban ipari gépeket és berendezéseket gyárt, megalkotta a CAT telefonokat is, melyek az elsőszámú választásnak bizonyulnak az iparosok számára már évek óta.

Ezek az ütésálló telefonok kifejezetten úgy lettek tervezve, hogy ellenálljanak az esetleges földre eséseknek, a pornak, a víznek és rengeteg egyéb veszélyforrásnak, melyek a hagyományos telefonokat hamar kicsinálják. Az első CAT telefonok még egészen minimalisztikusak voltak, és hiányzott belőlük az a prémium minőség, mely az akkori csúcstelefonokban megtalálható volt. A Cat 30-as tehát olyan ütésálló telefon volt, mely valóban csak a ’bare minimum’-ot tudta. Az S60-as megjelenésével azonban a Caterpillar berobbant a prémium készülékek piacára, hiszen az eddigi strapabíró és elpusztíthatatlan CAT design mellé olyan teljesítmény és funkciók érkeztek, melyeket a Samsung és Apple top telefonjaikban találhattunk meg. Olyan ütésálló telefon született tehát, mely sokkal több helyzetben használható, mint az átlagos okostelefon, ráadásul szinte minden olyan funkciót tud, amit a versenytársak top készülékei, a legcsicsásabbakat leszámítva, amelyekre egyébként egy szakinak nem is feltétlenül van szüksége. Az ütésálló CAT telefonok tehát minden helyzetben jól teljesítenek!

Print Friendly, PDF & Email

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás