Rengetegen vásárolnak minden évben vagyonokat érő telefonokat szolgáltatóknál részletre, ugyanis egy összegben kifizetni félmillió forintot egy iPhone-ért mégiscsak fáj sokaknak, de még többeknek egyszerűen lehetetlen is, hiszen nincs egyben ennyi pénzük.
Az iPhone-t azonban meg kell venni, tehát marad a részletfizetés, melyet a szolgáltatók nagylelkűen 0% THM-el szoktak elintézni, cserébe viszont kötnünk kell egy 2 éves hűségnyilatkozatot és választani egy kellően olcsó vagy drága csomagot, mely meghatározza, hogy milyen drága lesz a havi törlesztő. Az okostelefonok részletre való vásárlása gyakori trend, azonban közel sem bölcs.
Tekintettel arra, hogy ezek a telefonok milyen sérülékenyek, egy rossz mozdulattal könnyen pár tízezer forintot érő téglát csinálhatunk a félmilliós hitelre vett iPhone-ból. Maga a készülék értéke is csökken csak az évek során, ahogy egyre inkább elavul. Ez az jelenti, hogy sok szempontból is veszítjük a pénzt, ráadásul a telefont ellophatják, tönkremehet és biztosítás nélkül állhatunk egy használhatatlan készülékkel és egy vagyon tartozással a szolgáltató felé.
Még szolgáltatót sem válthatunk kötbér fizetése nélkül, hiszen hűségnyilatkozatot kötöttünk. Telefonok részletre való vásárlásra sok szempontból bíztató, azonban nem érdemes túl drága készülékekkel ilyen hazárdjátékokat játszani, mivel, ha nem fizetjük a biztosítást is, akkor veszteségünk egy ‘baleset’ során hatalmas lehet. Vásároljunk okostelefonokat okosan! Egy összegben, kártyafüggetlenül, költséghatékony készülékeket (ha azt a büdzsé indokolja).